ETO FC Győr

Lipták Zoltán újra az ETO-ban!

A 2013-as bajnokcsapat védője, Lipták Zoltán visszatért az ETO-hoz! A korábbi válogatott játékos a következő szezonban kulcsszerepet tölthet be a védelem oszlopos tagjaként és a fiatal játékosok mentoraként egyaránt! Köszöntünk újra a csapatban! Lipták Zoltán újra az ETO-ban! 2020. Július 02 15:48:00. Csütörtök

Lipták Zoltán a Pápa színeiben kezdte profi pályafutását, majd több angliai kitérőt is tett, végül a magyar élvonal hozta meg számára a sikert. Hazatérését követően 2009-ben magyar bajnoki ezüstérmet szerzett az Újpest FC-vel, majd egy évre rá megismételte ezt a Videotonnal is, 2011-ben pedig bajnoki címet ünnepelhetett a fehérváriakkal. Karrierje során a legtöbb mérkőzést az ETO-ban játszotta, 2012-2015 között 91 alkalommal lépett pályára, ezalatt 8 találatot szerzett.

Meghatározó tagja volt a 2013-as bajnok csapatnak, klubtörténetünk egyik legnagyobb sikerének. 18-szor szerepelt a válogatottban, ezek közül 8-szor Győrből kapott meghívót - játszott EB- és VB-selejtezőn egyaránt, San Marino ellen pedig gólt is jegyzett. 2015-től az első osztályt Diósgyőrben folytatta, ahol 3 évet töltött, majd 2019-ben a téli átigazolás során visszatért a városba, a Gyirmót FC-hez. Az ETO FC Győrrel egy éves szerződést írt alá, így legnagyobb örömünkre a 2020/21-es szezonban ismét számíthatunk stabil játékára és tapasztalatára!

lipták

– Nagyon örülök, hogy visszatérhettem az ETO-hoz, nagyon fontos nekem a klub, hiszen itt értem el pályafutásom egyik legnagyobb sikerét, amikor 2013-ban bajnokok lettünk. Tetszett a felvázolt szakmai koncepció, biztos vagyok benne, hogy sokat tudok majd segíteni a fiatal játékosoknak, és bízom benne, hogy jó példát mutatok nekik. A későbbiekben edzőként szeretnék elhelyezkedni az utánpótlásban, és a klub ebben a célomban is támogat. Boldog vagyok, hogy újra az ETO sikeréért dolgozhatok – mondta Lipták Zoltán.

Szeretettel köszöntünk a csapatban, és eredményes szezont kívánunk!