Válogatott sikereket értek el játékosaink
Gólokban, gólpasszokban és emlékezetes teljesítményekben sem volt hiány a válogatott szünetben játékosaink részéről.
Magyar felnőtt válogatott
Két felkészülési mérkőzést játszott a magyar válogatott. Elsőként Szlovénia legjobbjait látta vendégül a csapat a Puskás Arénában. Vitális Milán kezdőként végigjátszotta a mérkőzést és remek teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet. A keretbe meghívott három ETO-játékos közül Schön Szabolcs a 77. percben lépett pályára és két perccel később győztes gólt szerzett, ami egyben az első válogatott találata is volt tizedik fellépésén.
Kedden este ismét a Puskás Arénára fókuszált a magyar fociközeg: Görögország csapatát látta vendégül a nemzeti tizenegy. Vitális Milán ezúttal is kezdő volt és 67 percet töltött a pályán középpályásunk. Schön Szabolcs a görögök elleni meccsen is a 77. percben lépett a gyepre, de a gól elmaradt. Csinger Márk bemutatkozására még várni kell, kissé szerencsétlenül nagyjából tíz másodperc hiányzott a beálláshoz, hiszen már felöltözve várta a cserét debütálásra váró játékosunk, ám a játékvezető lefújta a mérkőzést. "Ami késik, nem múlik..."
Algériai felnőtt válogatott
Az algériai válogatott is két felkészülési mérkőzéssel hangolt a nyári világbajnokságra, előbb Guatemala, majd Uruguay volt az ellenfél. Hosszú idő után kapott meghívót hazája válogatottjába Nadhir Benbouali. Csatárunk az első mérkőzés 60. percében lépett pályára, ekkor már 5-0-ra vezetett csapata. Ám Benbouali nem tétlenkedett és a 76. percben szép gólpasszal, majd a 82. percben góllal tette névjegyét. A VB-főpróbára Uruguay ellen került sor kedden este, amin csatárunk a 80. percben lépett pályára. A mérkőzés gól nélküli döntetlennel ért véget.
Magyar U21-es válogatott
A felnőtt válogatotthoz hasonlóan az "előszobába" is hárman kaptak meghívót. Egy felkészülési mérkőzés Izrael ellen és egy EB-selejtező Ukrajna ellen várt a mieinkre. Az 1-0-s izraeli sikerrel végződött, első mérkőzésen Bíró Barnabás és Tóth Rajmund kezdőként léptek pályára, előbbi egy félidőt, míg utóbbi 75 percet játszott. Bánáti Kevint a 60. percben cserélte be Németh Antal. A felkészülési mérkőzés az ukránok elleni EB-selejtező felvezetése volt. A tétmérkőzésen Bánáti Kevin és Tóth Rajmund kezdőként léptek pályára, míg Bíró Barnabásfél órát töltött a gyepen. Azonban a siker itt is elmaradt, hiszen a vendégek 2-1 arányban győzték le a mieinket.
Ukrán U21-es válogatott
A magyar válogatott riválisánál Oleksandr Pyshchurt a kezdőcsapatban láthattuk viszont a két csapat találkozóján. A center szerezte az ukrán válogatott első gólját egy remek fejest kapuba helyezve. Négy nappal a magyarok elleni selejtezőt megelőzően Litvánia ellen ért el 1-1-es döntetlent az ukrán csapat, ezen a mérkőzésen Pyshchur 10 percet játszott, ami elég volt egy sárga lap "begyűjtésére".
Magyar U19-es válogatott
A korosztályos csapat részére az EB-selejtezők utolsó, elitkörét rendezték Olaszországban. A házigazdákon kívül Törökország és Szlovákia kapott még helyet a csoportban. Az olaszok elleni első mérkőzésen Décsy Ádám kezdőként kapott szerepet és hetven percet töltött a pályán, míg Szép Márton az utolsó tíz percre állt be. A hazaiak végül sima, 3-0-s győzelmet arattak. A következő ellenfél a török együttes volt, akikkel végig kiélezett mérkőzésen 3-2-s vereség lett a vége a mi szempontunkból. Az ETO játékosai közül Décsy harminc, míg Szép ismét tíz percre kapott bizalmat. A két vereséggel az utolsó fordulóban már tét nélkül léphetett pályára a magyar csapat, amiben immáron mindkét játékosunk a kezdőcsapat tagja volt. A 4-2-es magyar sikerrel véget ért találkozón Szép Márton szerezte a mieink negyedik találatát, Décsy nyolcvan percet töltött a pályán.
Magyar U18-as válogatott
A korosztály legjobbjai közé Prettenhoffer Márton az ETO Cagliariban kölcsönben szereplő védője került be. A magyar csapat két mérkőzést játszott: elsőként a franciák ellen szenvedtek 1-0-s vereséget, majd a walesieket remek játékkal 4-0-ra verték. Prettenhoffer mindkét mérkőzést végigjátszotta.
Magyar U17-es válogatott
Két felkészülési mérkőzést játszottak Moldova ellen a 2009-es korosztály legjobbjai. A március 25-i első találkozón Horváth Valentin volt az egyetlen kezdő a csapatban, de csereként pályára lépett Béres Benedek és Herold Ádám is. A találkozó 3-0-s magyar sikerrel végződött. A második találkozón három nappal később 3-1-re múlta felül csapatunk a moldovaiakat. Ezen a mérkőzésen Béres kezdőként, míg Horváth és Herold csereként léptek pályára.