Utánpótlás-híradó
Így alakult az elmúlt hét utánpótlás-csapatainknak.
U19
ETO FC Győr - Illés Akadémia-Haladás 3-2 (1-1)
ETO FC: Kátai-Urbán - Bíró, Koncz, Kulcsár (Rátonyi), Kráz, Gönye, Herczeg (Sós), Bakó (Balajthy), Nagy (Varga), Mascoe (Beugre), Csala. Edző: Máté Győző.
Gsz.: Herczeg (2), Csala
Máté Győző: - Nagy fölényben, sok lehetőséget kialakítva játszottunk, viszont a helyzetkihasználásunk nem volt kellően hatékony, így a mérkőzés végig nyílt maradt, ennek ellenére örülök a győzelemnek és gratulálok a srácoknak.
U17
ETO FC Győr - Honvéd MFA 2-1 (1-1)
ETO FC: Kátai-Urbán - Sárkány (Lengyel), Décsy, Csiszár (Havasi), Prettenhoffer, Pálfalvi, Badics, Ilyés,Turcsik (Farkas), Garamszegi (Algács), Szerémi. Edző: Bognár Zsolt.
Gsz.: Pálfalvi, Algács.
Bognár Zsolt: - Parázs mérkőzést játszottunk egy fizikális és agresszív csapat ellen. Sajnos a nagy szél nem kedvezett a játékunknak, de így is próbált a csapat stílusosan, és a gyakoroltak szerint játszani. Ez helyenként sikerült is, de ma a hozzáállás és akarat, ami a sikerhez vezetett, amihez gratulálok a csapatnak. A játék képe alapján a döntetlen igazságosabb lett volna, de örülök, hogy sikerült nyerni, mert ezért megdolgoztak a játékosok. Dolgozunk tovább.
U15
ETO FC Győr - Honvéd MFA 1-0 (1-0)
ETO FC: Lengyel - Kiss B., Vasi, Csernyi, Dömötör (Járó), Maszlag, Hernádi (Mádi), Kuzma (Mitring), Herold (Gerecs), Hálám (Steszli), Balogh B. (Egyed). Edző: Kovács Béla.
Gsz.: Hálám.
Kovács Béla: - Viharos szélben a bajnokság egyik legjobb és fizikailag legerősebb csapatával játszottunk. A védekezésben sikerült, a labdabirtoklásban és helyzetkialakításban nem sikerült megvalósítani az előre eltervezetteket. Az ellenfél többet birtokolta a labdát, helyzetei is voltak, de a srácok végig fegyelmezetten, koncentráltan, nagyon jó hozzáállással játszottak, így rászolgáltak a győzelemre. Gratulálok a fiúknak.
U13
Fehérvár FC - ETO FC Győr 1-10
ETO FC: Burján - Horváth, Varga P., Varga M., Vági, Pánczél, Vincze, Károlyi, Bugledits. Cserék: Kaszás, Hajdina, Péter, Balogh, Vargán M., Dan, Hujber. Edző: Lakatos Attila.
Gsz.: Pánczél (2), Bugledits (2), Vincze (2), Hujber (2), Varga P., Hajdina.
Lakatos Attila: - Lassan elfogynak a pozitív jelzők a fiúk teljesítményét, hozzáállását illetően. Ma talán a lehengerlő, gólratörő, határozott a legjobban ideillő jelzők. Lesznek majd nehezebb mérkőzések, lesz, amikor akadozni fog a játék, lesz, amikor nem lesznek ennyire fényesek a csillagok, de erre a maira akkor is öröm lesz visszacsatolni.
U12 (03.27.)
ETO FC Győr - Király SZE 2-1
ETO FC: Cseszregi - Szakács, Adi, Szőke, Bogner, Schmidt, Virág, Kósa, Bősze. Cserék: Vitéz, Fekete, Gulyás, Balogh, Erős, Juhász, Elek. Edző: Mondovics Dávid.
Gsz.: Elek, Bősze.
Mondovics Dávid: - Az elejétől fogva magunknak tettük nehézzé a mérkőzést a sok kimaradt helyzet miatt, de örülök, hogy kitartóak voltunk és az utolsó negyedben sikerült is lezárnunk a mérkőzést!
U12 (03.29.)
Fehérvár FC - ETO FC Győr 0-4
ETO FC: Vitéz - Szakács, Adi, Fekete, Bogner, Schmidt, Virág, Elek, Bősze. Cserék: Cseszregi, Gulyás, Juhász, Kósa. Edző: Moindovics Dávid.
Gsz.: Virág, Elek, Bogner, Juhász.
Mondovics Dávid: - Az első negyed nagyon erősre sikeredett, végig domináltunk, ezért az érdemi dolgok szinte el is dőltek már az elején. Viszont utána is nagyon jó mérkőzést játszottunk a szimpatikusan és bátran játszó hazai csapat ellen. Három nap alatt két jó mérkőzést játszottunk, ahol mindenki megkapta a megfelelő terhelést. Gratulálok a csapatnak az eheti teljesítményéhez!
U10 – Üstökös minitorna
ETO FC: Csongor Zente, Felsődiósi Flórián, Gerendai Patrik, Horváth Ádám, Melkovics Máté, Nyerges Flórián, Oross Ármin, Szabó Zétény, Vadász Patrik, Vizler Csongor, Wágenhoffer Máté. Edző: Sinkó Tamás.
Sinkó Tamás: - Hat mérkőzést játszottunk körmérkőzések formájában az Üstökös FC Győr két U10-U11-es és a Gyirmót FC U10-U11-es vegyes csapataival. Az élénk, viharos szél erősen rányomta a bélyegét a játék képére, elvétve alakult csak ki folyamatos játék a csapatok mérkőzésein. Az egyéni játékot helyezték előtérbe a gyerekek, igazi grundfoci hangulatot és látványt teremtettek a srácok. Ma kevésbé véltem felfedezni játékunkban az eddig tanultakat, ellenben kárpótoljon mindenkit az a határtalan játéköröm, amivel megtöltötték a gyerekek ezt a délutánt. Természetesen ma sem maradtak el a szép gólok és a remek megoldások. Gratulálok a csapatnak és jó pihenést kívánok!
U9 - Edzőmérkőzés
ETO FC: Péter Zsombor, Kontics Vencel, Boros Máté, Bolla Dávid, Makk-Szabó Milán, Stehenics Patrik, Szakál Kristóf, Markó Áron, Dulka Benjamin. Edző: Kovács Zsolt.
Kovács Zsolt: - Csütörtökön a dunaszerdahelyi DAC csapata érkezett hozzánk egy 4x20 perces edzőmérkőzésre. A magas intenzitású negyedekben a gyerekek hasznos tapasztalatokat szerezhettek a 6+1-es játékrendszer, a szokatlanul nagy pálya, és nagyobb kapuk rejtelmeinek összességéről. Minden játékosnak jár a dicséret, hogy a viharos szél ellenére végig kitették szívüket-lelküket a pályára és csak a focira összpontosítottak! Köszönjük a DAC csapatának hogy eljöttek, kiváló edzőpartnerek voltak!
Leány U19
ETO FC Győr – MTK Budapest 2-2 (2-0)
ETO FC: Spilenberg (Krizanová) - Gyürü-Gehrig, Smuk, Kuntzl, Ézsely (Farkas), Konrád, Petrovics, Rajkovics, Tóth, Rozs, Győri. Edző: Süle János.
Gsz.: Petrovics, Konrád.
Süle János: - A végeredmény pontosan tükrözi a mérkőzésen látottakat. Az első félidőben mi játszottunk jobban és eredményesebben, a második játékrészben az MTK nyújtott jobb teljesítményt. Kettő-kettő után mindkét csapatnak voltak lehetőségei megnyerni a találkozót, de kimaradtak a helyzetek, és így egy teljesen igazságos döntetlen lett a nagyon erős szélben lejátszott meccs vége.
Leány U17
MTK Budapest - ETO FC Győr 4-0 (2-0)
ETO FC: Csóti - Domján, Gugg, Krasznai, Szilvás P., Hordós, Szalai, Laposova, Szabó P. (Piti), Fligh, Radi. Edző: Mezei Mihály.
Mezei Mihály: - Nehéz helyzetben, kapus nélkül, sok hiányzóval és sérültekkel, mindössze egy csere lehetőséggel vágott neki a csapat a 13. forduló aktuális mérkőzésének. Az első félidőben sok párharc és kevés folyamatos játék jellemezte a csapatok játékát, nem tudtuk a sok megszerzett labdát megtartani és támadásba lendülni. A második félidő jobb játékot hozott, szép labdakihozatalokat és eredményesebb támadási lehetőségeket. Az ellenfél kapuja előtt azonban nem mertünk elég bátran kockázatot vállalni, nem tudtunk igazán veszélyes helyzetbe kerülni. A kapott góloknál pedig kifejezetten balszerencsések voltunk. Dicséret illeti Csóti Krisztinát, aki megmentve a csapatot vállalta, hogy a kapuban ténykedik. Jó pár remek védése mellett, mint a régi idők söprögetői, kiválóan együtt élt a játékkal és többször tisztázott a kapujából kilépve. Sokat javult a játékunk, ha sikerül legyőzni a félelmeinket, eredményesek is leszünk. Gratulálunk a hazai csapatnak!
Leány U15
MTK Budapest - ETO FC Győr 2-2 (2-2)
ETO FC: Molnár - Szerdahelyi, Bozsóki, Horváth Z., Pölöskei (Lenti), Horváth A. (Tóth Z.), Szabó, Feil, Lakatos, Kopp (Haris), Verasztó. Edző: Horváth Dóra.
Gsz.: Szabó I., Lakatos.
Horváth Dóra: - Egy izgalmas, gólzáporos első félidő után visszafogottabb második félidővel zártuk a mérkőzést. Hosszú idő után ezen a találkozón végre mi szereztük meg az előnyt, viszont Szabó Ingrid találata után belekényelmesedtünk a játékba, amit az ellenfél 2 góllal is büntetett. A pofon szerencsére időben érkezett, még a félidő előtt egyenlíteni tudtunk. A második játékrészben mindkét csapat fegyelmezetten védekezett. Voltak hibák/helyzetek itt is-ott is, de további találatokra nem került sor. Nyerni szerettünk volna, de az 1 pontnak is örülünk. Bízom benne, hogy sérültjeink mihamarabb felépülnek és a következő bajnoki fordulón már teljes kerettel tudunk pályára lépni.
Leány U14
ETO FC Győr - Viktória FC 3-1
ETO FC: Hunyadi - Dobai, Fábry, Haris, Kelemen Zs., Tóth B, Pántya, Lenti, Vadász. Cserék: Kelemen B., Rácz, Haklik, Ugronicz, Szűcs P. Edző: Tóközi Tímea.
Gsz.: Tóth B. (2), Haris.
Tóközi Tímea: - A mérkőzés folyamán folyamatosan nyomás alatt tudtuk tartani az ellenfelünket! Volt rengeteg lehetőségünk gólszerzésre, ezekből csak hármat sikerült kihasználni. A játékosok nem a maximális fordulatszámon pörögtek, de ettől függetlenül dicséret a csapatnak a magabiztos győzelemért!