A válogatott szünet miatt több olyan fiatal játékos is szerepet kapott Nagy Ádám csapatában, akik az élvonalban is már szerephez vagy kerettagsághoz jutottak. Nehezen kezdték a mieink a mérkőzést, egy jobb oldali elfutás és közeli Kicsun-ziccer után már a 3. percben megszerezte a vezetést a tízből tíz meccset nyerő Gyirmót. Sokat nem kellett várni az egyenlítésre sem: a 9. percben Njie remekül akciózott a jobb oldalon, beadására a hosszún jól érkezett Tollár és lőtt a kapuba. Újabb hat perc múlva visszabillent az eredmény a hazaiak oldalára, egy beívelést követően átkerült a labda a balon felfutó Vinczéhez, aki elemi erővel lőtte ki ballal a jobb felsőt. A bekapott gól után kissé átvette az irányítást csapatunk, Tollár és Njie volt főként játékban, azonban hol a megfelelő tempó, hol a pontosság hiányzott a mezőnyben. A 25. percben Brecska védett hatalmasat Tömösvári közeli próbálkozása után. Az első játékrészben még egy lehetőséget láthattak a nézők: Kovács távoli lövése a jobb kapufáról pattant vissza a mezőnybe.

A második félidőre jobban jöttek ki a mieink. Ennek hamar számszerűségben is meg lett az eredménye. A 47. percben Herczeg futott el a bal oldalon, középre simított labdáját Tollár juttatta a kapuba fejjel. A gól után átvette az irányítást a hazai csapat és az 55. percben kétszer is nagyot kellett védenie Brecskának, először Kicsun éles szögből leadott lövésénél, majd Tömösvári próbálkozásánál. Az 59. percben azonban már kapusunk is tehetetlen volt: Madarász szögletét Lányi fejelte nagy erővel a kapu közepébe. A meccs végén a frissítéseknek köszönhetően eldönthette volna a meccset az éllovas gyirmóti gárda, de hol a befejezések, hol a jó védőmunka akadályozta ezt meg. Remek teljesítményt láthattunk a múlt héten debütáló, 17 éves Szarka Bulcsútól.  

A bajnokság színvonalát meghaladó, remek mérkőzésnek lehettek szemtanúi a kilátogató nézők.

Nagy Ádám vezetőedző: "Egyértelmű, hogy a gyirmótiak toronymagasan fogják megnyerni a bajnokságot. Minket most másodosztályú kihívás elé állított a mai mérkőzés, amin belül álltuk a sarat, nem vallottunk szégyent. Voltak a találkozónak olyan időszakai, amikor kezdeményezőek tudtunk lenni és szorosan tartottuk az állást, de az a kellő rutin, ami ilyenkor a szebb eredmény eléréséhez kell, még hiányzik játékosainkból. Ennek ellenére le a kalappal csapatunk előtt, hiszen egy nagyon erős ellenféllel szemben tudtunk jó futballt bemutatni. Nagyon szép győri futballeste volt."

Gyirmót FC Győr – ETO Akadémia 3-2 (2-1)

Gsz.: Kicsun, Vincze, Lányi, ill. Tollár (2)

Gyirmót, Alcufer Stadion, 750 néző. 

Gyirmót: Papp – Nagy T., Hudák D., Lányi, Vincze, Kiss, Madarász (Katona), Miknyóczki (Szegi), Kovács D. (Hudák M.), Kicsun (Iván), Tömösvári (Nagy K.)

ETO Akadémia: Brecska – Kulcsár, Urblik, Szarka B., Black, Pálfalvi (Kiss M.), Zivkovic, Herczeg, Tollár, Njie, Lawrenco (Garamszegi-Géczy). Edző: Nagy Ádám.