ETO FC Győr – Haladás Viktória 4-1 (1-0)
Győr, ETO Stadion. V.: Holczbauer (Blum, Keszthelyi).

ETO FC Győr: Borok – Zágonyi (Süle 46’), Kovács L., Horváthová (Szabová 69’), Öreg, Ladhani, Sali, Savanya, McCarthy, Vachter, White (Petrovics 63’, Nagy Sz. 82’). Vezetőedző: Dörnyei Balázs.

Haladás Viktória: Dobó-Nagy – Kránicz (Nagy D. 62’), Kis A. (Vesztergom 76’), Szil (Csizmadia 37’), Urbán, Kovács V., Pintér, Vladulescu, Csáki, Németh A., Németh M. Vezetőedző: Markó Edina

Gsz.: Ladhani (45’), White (52’), Vachter (73’), Kovács L. (88’) ill. Urbán (85’).

A Stadionban sorra kerülő nyugat-dunántúli rangadón együttesünkből egy futsal csapatnyi játékos hiányzott sérülés miatt: Vida, Nagy F., Frjatovic és Krizsán nem lépett pályára – sajnos ez a lista a mérkőzés során tovább bővült, Süle és Zágonyi pedig egy-egy félidőt tudott vállalni.
Az első perctől kezdve mi domináltunk, az első tíz percben White és Vachter is kihagyott egy-egy helyzetet, míg Ladhani a kapufát találta telibe ziccerben. Aztán megmaradt a mezőnyfölényünk, de a viszonylag sok hiba miatt nehezebben alakítottunk ki helyzeteket. A 26. percben újabb nagy lehetőségünk volt a gólszerzésre, ám White óriási ziccerben mellé lőtt. A 40. percben Sali lövését a gólvonalról mentették a vendég védők. A félidő legvégén egy sokpasszos támadást követően Ladhani elé került a labda, aki a védők között, tíz méterről lőtt a kapuba 1-0. Fordulás után tovább növeltük előnyünket, az 52. percben Savanya lövése kipattant a kapusról, Süle duplázott, ám ezúttal bravúrral hárított Dobó-Nagy. A szögletet követően Vachter csúsztatott a hosszú sarok felé, ahol az érkező White lőtt a léc alá 2-0. Az 56. percben Vachter és Ladhani is nagy helyzetben hibázott. A 73. percben McCarthy húzott el a jobb szélen, beadását Vachter közelről lőtte a kapuba 3-0. A 80. percben egy sajnálatos esemény miatt tovább nőtt a sérültjeink listája, Petrovics egy felugrást követően rosszul ért a talajra és súlyosnak tűnő sérülést szenvedett. A 85. percben szinte a semmiből kaptunk gólt: Urbán szánta el magát távoli lövésre, és bár Borok beleütött a labdába, az a hálóban kötött ki 3-1. A 88. percben Kovács L. egy 25 méteres szabadrúgásból szerzett bombagólt.
Az eredményt tekintve sikeres főpróbát tartottunk a csütörtök esti kupadöntő előtt. A csapat innentől kezdve már százszázalékosan a harmadik kupafináléjára koncentrál, ahol lehetőség szerint megpróbál a lehető legerősebb összeállításban pályára lépni.

Dörnyei Balázs: - Ma nem brillíroztunk, de értékes három pontot szereztünk. Bízunk benne, hogy Petrovics Petra megúszta súlyos sérülés nélkül, de mindenképp gyors felépülést kívánunk neki!