
Kozma Máté lett a női szakágvezető
Kozma Máté személyében „ős ETO-s” vezető kerül a női szakág élére. 2008 óta kisebb megszakításokkal - valamilyen minőségben - folyamatosan az egyesület része volt. A női csapatnál 2020 januárjától tevékenykedik, mint technikai vezető. Az elhivatottsága és lojalitása megkérdőjelezhetetlen, útját a női labdarúgás területén mindeddig sikerek koronázták.
Kozi, Neked biztosan nem kell bemutatni az egyesületet. Milyen úton jutottál ide?
A női csapatnál 2020 januárjától dolgozom, mint technikai vezető. A lányok és a szakág fejlődését az utóbbi 5 évben testközelből végigkísértem. Kiesés ellen harcoló csapatból az ország egyik legpatinásabb csapatává fejlődtünk. Elengedhetetlen volt ebben az új szemlélet és az új vezetőség. Most ezen az úton kell maradnunk és folytatni a megkezdett munkát.
A fejlődés útja a vitrinben is nyomon követhető. Melyik eredményekre vagy a legbüszkébb?
2022-ben első alkalommal Simple Női Kupagyőztes lett a csapat. Addigra már a csapat is úgy került kialakításra, hogy komolyabb céljaink lehettek. Azóta sikerült háromszor megvédeni a címünket. Sajnos a bajnoki cím még nem jött össze, de a szakágnál történt változások eredményeképpen a következő két évben a bajnoki trófeát is a vitrinbe tehetjük.
Mik a legfontosabb célok a jövőben?
Továbbra is cél, hogy a régió fiatal és tehetséges női labdarúgóinak egy célállomás legyen az ETO. Ezen fiatal labdarúgóinknak pedig a megfelelő lépések után biztosítani szeretnénk a felnőtt labdarúgásba való integrálást. Továbbra is nagy célokért szeretnék dolgozni, a motiváció és a tettvágy az egyesületben, valamint bennem is töretlen. Hajrá ETO! Hajrá Győr!