Bíró Barbara, Kovács Laura és Savanya Csilla képviselték a győri színeket a júniusi Nemzetek Ligája mérkőzéseken. A mieink csoportelsőként várhatták az utolsó két mérkőzést, melyet Azerbajdzsán és Andorra ellen játszotta a nemzeti tizenegy. 

Az első mérkőzésen szoros csatában, megérdemelt győzelmet aratott a magyar csapat. Az összecsapáson Savanya Csilla lépett pályára és végig is játszotta a 2-1-es magyar sikerrel végződő mérkőzést. A győzelemnek köszönhetően bebiztosította a csoportelsőséget és egyben a B-divízióba való feljutást a válogatott.

Szarvas Alexandra csapata így jóval felszabadultabban léphetett pályára az Ilovszky Stadionban Andorra legjobbjai ellen. Kezdőként kapott szerepet a kapuban Bíró Barbara, a védelem tengelyében pedig a Kovács Laura-Savanya Csilla kettőst nevezte a kapitány. Mindhárom játékosunk remekül játszott a 6-1-s magyar győzelemmel zárult találkozón.

A magyar válogatott veretlenül, 6 mérkőzésen 16 pontot szerezve, 21–2-es gólkülönbséggel végzett csoportja élén.