Fölényes győzelmet aratott az ETO FC a Konferencia Ligában
A luxemburgi meglepetésbajnok, FC Atert Bissen ellen lépett pályára csapatunk a Konferencia Liga második selejtezőkörben. Szép támadások után 6-2-es eredmény született és így nagy lépést tett az ETO FC a következő körbe jutásért.
A csalódást keltő Bajnokok Ligája kiesés után Luxemburgban, a Konferencia Ligában védhette meg a „haza becsületét” Efráin Juárez és az ETO FC. A sorozat második selejtező körének első mérkőzésén egy változást eszközölt kényszerűségből a mexikói vezetőedző. Csinger Márk kisebb sérülés miatt nem utazott el a csapattal, őt Umathum Ádám helyettesítette belső védő poszton.
Az első nagy helyzet a 4. percben a hazai csapat előtt adódott. Ferber előzte meg Umathumot és célozta meg a rövidet, Petrás nagyot védett. A 12. percben megszerezte vezetést csapatunk: hosszú labdajáratás után a jobb oldalra került a labda, Vladoiu remek beadására pedig Bumba érkezett kiválóan és passzolt a kapu közepébe. A 19. percben egyenlített a luxemburgi csapat, Ferber lövése talált utat a kapu közepébe. Sokáig nem volt azonban egyenlő az eredményjelzőn. Stefulj harcolt ki szabadrúgást a bal összekötő helyén, amit Vitális ívelt a kapu elé. A labda érintés nélkül, a hosszú kapufa érintésével került a kapuba. A 30. percben létszámelőnyben támadtunk a kapura, Schön lövése kevéssel kerülte el a rövid kapufát. A 44. percben két gólos előnybe került csapatunk: újabb Vladoiu beadás szállt a büntetőterületen belülre, amit Njie vett le remekül és passzolta el a labdát a kapus mellett a kapuba.
A második félidőt lendületesen kezdte csapatunk. Rögtön a középkezdés után Njie és Schön játszottak össze a jobb oldalon, majd Bumba lőtt kapura, amit védett a kapus. A 48. percben Njie ugrott ki egy szabad labdára, majd lőtt. A lövést a hazai kapus bevédte. Az 51. percben Petrásnak kellett kétszer is játékba avatkoznia, előbb Abi közeli próbálkozását, majd Eddarraj lövését védte. Ebben az időszakban aktívabb volt a hazai csapat. Az 55. percben Bumba duplázhatta volna meg góljai számát, de a gólvonalról mentett egy visszafutó védő. A 75. percben szépített a hazai csapat: a frissen beállt Lucas Correia labdáját emelte át Abi Petrás felett. Több csere is volt az ETO oldalán, első alkalommal lépett pályára győri színekben a friss szerzemény, Viktor Djukanovic és Madou Lamin Mass is. És, ha már utóbbi pályára lépett, góllal hálálta meg a bizalmat. Schön szögletét követően kis területen megverte védőjét és gyönyörűen lőtt ballal a hosszúba. Stílusos debütálás. A mérkőzés végén még két nagyobb helyzet a hazaiak előtt, de a kegyelemdöfést a mieink vitték be: Stefulj szerzett labdát magasan, majd hozta kihagyhatatlan helyzetbe Bánátit.
A mieink eldöntötték a továbbjutás kérdését az első mérkőzésen. Folytatás az OTP Bank Ligában vasárnap.
FC Atert Bissen – ETO FC: 2-6 (1-3)
Stade de Luxembourg, 1021 néző
Gsz.:Ferber, Abi ill., Njie (2), Bumba, Vitális, Djukanovic, Bánáti
FC Atert Bissen: Dupire, - Veiga, Mannone, Zakaria Louriz, - Zeghdane, Eddaraj (Cabral, a 90. percben), Diogo Pimentel, Le. Correia (Fernandes, a 80. percben), - Abi (Rodrigues, a 80. percben), Ferber, Crame (Lu. Correia, a 70. percben)
ETO FC: Petrás, - Vladoiu (Bíró, az 55. percben), Umathum, Krpic, Stefulj, - Tóth (Mass, a 77. percben), Vitális, Bumba (Bánáti, az 55. pecben), - Gavric (Szép, a 65. percben), Njie (Djukanovic, az 55. percben), Schön