Az U18-as korosztály számára kiírt II. Hrvoje Ćustić International Football Tournament komoly erőfelmérőként szolgált a csapatok számára.

Két négyes csoportban küzdöttek az együttesek, ahol az ETO az HNK Rijekaval, HNK Zadarral és HNK Hajduk Splittel került egy kvartettbe. Nem indult jól számunkra a torna, ugyanis az első összecsapáson vereséget szenvedtünk a HNK Rijeka ellen. Ezután sikerült rendezni a sorokat, minden játékos felvette a torna ritmustát, ami az eredményen is meglátszott, ugyanis 1-0-ra legyőztük a keményen játszó házigazdákat. A csoport utolsó mérkőzésén, a Hajduk Split ellen egy utolsó perces gól döntött a javunkra, így készülhettünk a Ferencváros elleni elődöntőre. Itt a rendes játékidő nem hozott döntést, így tizenegyes párbaj következett, ahol Kátai-Urbán Marcell nagyszerű védéseivel és a higgadtan értékesített büntetőkkel sikerült bejutnunk a torna döntőjébe, ahol az NK Osijek csapatával találkoztunk, és ami az ellenfél 3-1-es győzelmével zárult, így az ezüstérem került játékosaink nyakába.

Máté Győző, edző: - Az NK Osijek csapatával vívott fináléval kapcsolatban van hiányérzetem az elkerülhető gólok és a bátortalan első játékrész miatt. A második félidőben mindent megpróbáltak a fiúk, fölényben játszottunk, de 2-1-es állásnál sajnos több ziccer is kimaradt, majd egy kontrát követően lezárta ellenfelünk a mérkőzést. A torna legjobb játékosa nagy örömünkre Bakó Sámuel lett, az ő kiváló játéka mellett több nagyszerű egyéni teljesítmény jellemezte csapatunkat. Szeretném kiemelni és megköszönni stábom - Gendúr László, Herczeg Miklós, Király Botond, Koncsag Martin – munkáját. Összességében egy nagyon hasznos héten vagyunk túl, rengeteg tapasztalatot szereztünk, köszönjük szépen a lehetőséget. Szakmailag és emberileg is példásra vizsgáztak a srácok, nagyon büszke vagyok a csapat összes tagjára!