Videoton II. - ETO FC 1-0
Tatabánya, Grosics Stadion | NBIII Nyugati csoport 9. forduló
Gólszerzők: Sejben (56)
93. | Vége a mérkőzésnek. A Videoton II. legyőzte az ETO FC Győrt, pedig ez a mérkőzés az ETO kezében volt. A kihagyott helyzetek és büntető megbosszulták magukat, a hazaiak Sejben találata után megőrizték vezetésüket a mérkőzés végéig. Sajnos nem tudtunk felzárkózni az élbolyhoz a mai nap. Köszönjük figyelmüket! Jó hétvégét! | |
90. | Három percet hosszabbít a Bíró, cserél a Videoton II. | |
87. | Rácz harcol ki egy szögletrúgást, de kifejelik, majd csere a Videoton csapatában, kovács helyett Lencsés folytatja. | |
84. | Szabó L. és Lénárth rúgott össze meg kellett állítani a játékot, de már jól van mindkét játékos. | |
83. | Szabó L. beívelsését Rácz feladja lövésre Zamostnynak, aki rosszul találja el a labdát nagy helyzetben a kapu előtt, | |
80. | Kihasználja az utolsó cseréjét is az ETO: Varga helyett Illés jön be. | |
79. | Rácz megy el szépen a jobb szélen, miután Pongrácz megállított egy hazai kontrát. Beadása egy csúsztatást követően Szabó L.-hoz került, akinek lapos lövését Horváth védte. | |
75. | Negyed óra van hátra, nagyon nehéz helyzetben az ETO. A szurkolók is érzik ezt, hangosabban biztatják a győrieket. | |
74. | Rácz egy elvégzzett szöglet után visszakapta Pongrácztól a labdát, aki szép cselek után külsővel mellé lőtt. | |
65. | Gyerünk fiúk, van még idő megfordítani a meccset! Sajnos a gól érthetően lendületet is hitet adott a Fehérvárnak, akik minden méterért és labdáért megküzdenek. | |
64. | Magasföldi lővése csavarodik mellé. | |
60. | Veszélyesen belőtt labda, Szabó beadását szöhletre mentik, a szöglet utáni beadást fogta Horváth, majd elejtette a labdát, de kivágta az utolsó pillanatban a leghátsó ember. | |
59. | Cserélni fog az ETO, Rácz és Kabát Kulcsárt és Beliczkyt váltja. | |
57. | Szabó emelt Horváth kezébe a másik oldalt. | |
56. | Gól! 1-0 - Ahogy lenni szokott a Videoton II. megszerezte a vezetést egy ellentámadást követfően. íSuljic tartotta meg a labdát, majd passzát Sejben Viktor lőtte a győri kapu bal oldalába. | |
53. | A szöglet után kezezést ítélt a bíró, tizenegyes! A tizenegyest Kulcsár Kornél lőtte, Horváth megfogta a lövést. Kihagytuk! | |
52. | Egyedül hagytuk megint Sejbent, majdnem baj lett belőle, de visszazárunk, majd Zamostny szögletet harcol ki a másik oldalon. | |
50. | Zamostny előbb fejjel, majd lábbal veszélyeztet, nincs még gól de erősen támad az ETO:. | |
48. | Bévárdi lövését Kunsági Roland könnyedén megszelidítette. | |
48. | Kulcsár becsúszása után hazaiszabadrúgás. | |
46. | Illetve megismételteti a bíró a középkezdést. | |
46. | Megkezdődött a 2. félidő. | |
45. | Véget ért az 1. félidő, az ETO közelebb állt a vezetés megszerzéséhez. Főleg a hajrában akadt lehetősége Zamostnynak és Szabónak, az utolsó percekben jól támadt a Győr, azonban a helyzetek kimaradtak. | |
43. | Támad az ETO Pongrácz távoli lövésébe érnek bele. | |
40. | Hatalmas lehetőség maradt ki Szabó L. előtt, Beliczky labdáját lőtte közvetlen közelről kapura, Horváthról pattant szögeltre a labda. | |
38. | Középről Szabó L. lő fölé. | |
36. | Végre egy szép győri akció, Kulcsár húzta Szabó elé a labdát, akinek beadását Zamostny a keresztlécre fejelte. | |
31. | Nagy Á. fejese száll fölé. | |
30. | sokadik beadás a balszélről, de jól védekező hazaiak, eddig jól dolgoznak. Közben szöglet után Varga fejese pattant ismét szögletre. | |
28. | Sajnos sok hibával játszik az ETO, de ez elmondható a Fehérvárról is. | |
26. | nagy Á. csúszott el, de elkörülményeskedik a fehérváriak, visszaérnek a többik, végül Kunsági véd könnyedén egy erőtlen lövést. | |
24. | Kulcsár fog egy szabadrúgást elvégezni, inkább passszol lövés helyett, Szabót szerelik, jön a hazai kontra, de Nagy jól zár. | |
20. | Jól osztogat Kulcsár, Szabó, majd Beliczky a labda útja, akinek beadásába kézzel értek bele, de továbbot int a játékvezető. | |
18. | Kunsági ment egy az egyben óriásit Sejben elől, akár vezethetne a Vidi ebből a kontrából. | |
16. | Lesgólt szerzünk sajnos. | |
16. | Szabó L. szép cselekkel indult meg, beadását szögletre vágják. A szögletből jól jött a labda a kapu elé, Nagy Ádám mellől tisztáztak a hazai védők. | |
14. | Szabó Lukas elől Horváth a VideotonII. kapusa takarít. | |
13. | Egyenlőre nincs helyzet a mezőnyben folyik a játék. | |
7. | Kulcsár emelt Szabó L. elé, de a beadást kivágja a védelem. | |
4. | Szabadrúgás után szöglettel jöhet a hazai csapat.Schiller lövése Vargáról az oldalvonalon túlra pattan. | |
2. | Szabdrúgást kap az ETO Pongrácz lerántásáéért, Magasföldi mellé csavarta a lehetőséget. | |
1. | A Győr kezdi a játékot! | |
0. | Az ETO számára rendkívül fontos a győzelem, mivel botlottaz élen az ÉRD és a Kaposvár. Egyedül a Csorna győzött. Az ETO ha ma nyer, dobogón! | |
0. | Hamarosan kezdődik a mérkőzés! Csak az ETO, Hajrá Győr! | |
0. | A Videoton NBI-es csapatából lejátszó friss értesüléseink szerint egyedül Suljic Asmir, aki a középpályán fogja erősíteni a fehérvári együttest. Mellette Varga, Schiller, Sejben aki az NBI-es keretük tagja, és az NBIII-as fiókcsapatban folyamatosan szerepelnek. | |
0. | Videoton II: Horváth - Baksa, Könya, Varga, Schiller, Réti, Lénárt, Sejben, Kovács, Bévárdi, Suljic | |
0. | 15 órakor Tatabányán kezdünk a Videoton II. ellen. Íme a kezdő: Kunsági - Vadász, Nagy J., Nagy Á., Varga R. - Pongrácz, Kulcsár, Magasföldi - Szabó L., Beliczky, Zamostny HAJRÁ ETO! | |
0. | Üdvözlünk Mindenkit a Videoton II - ETO FC Győr mérkőzésről! Online közvetítésünk 15:00 kor kezdődik. |