Városi rangadó a harmadosztályban

Városi rangadót rendeznek a harmadosztályban, ahol az ETO Akadémia, a Gyirmót II. vendégeként lép pályára. Az ősszel nagyon fordulatos kilencven percet játszottak a csapatok, ugyanis akkor a Gyirmót már három góllal vezetett a szünetben, mégis 4-3-s ETO-győzelemmel ért véget a találkozó. A szakmai stáb ezúttal is hasonlóan izgalmas összecsapásra számít, ám ettől függetlenül bízik benne, hogy az elmúlt hetekhez hasonlóan, ezúttal is három ponttal gazdagodik a csapat a találkozó végén.
- Egy olyan találkozó, amikor egy városon belül két NB III-as csapat játszik egymással, helyezéstől függetlenül, mindig különleges várakozással bír. Az őszi mérkőzésünkön a Gyirmót háromgólos előnyt tudott szerezni, ám mi a második félidőben szerencsével és jó játékkal fordítani tudtunk. Most természetesen az a cél, hogy ne adjunk a Gyirmótnak egy félidőnyi előnyt, és folytatni akarjuk a jó sorozatunkat – mondta Preszeller Tamás vezetőedző.