Három pontért a Kozármisleny ellen

Az előző fordulóban, Mosonmagyaróváron gólnélküli döntetlenre végzett csapatunk. Ezúttal hazai környezetben lép pályára az ETO FC, amely a Kozármisleny gárdáját fogadja a három pont reményében. Könnyű kilencven percre természetesen nem lehet számítani, hiszen az ellenfél a bennmaradásért küzd, így minden pontra szüksége van. A Kozármisleny eddigi 35 mérkőzéséből kilencet megnyert, nyolcszor játszott döntetlent, és tizennyolc alkalommal szenvedett vereséget. Az így megszerzett 35 pontjával a tabella 18. helyét foglalja el. A szakmai stáb feltérképezte az ellenfelet, kellően felkészítette a játékosokat, és bízik benne, hogy az együttes itthon tartja a három pontot.
- Fontos lesz, hogy kapott gól nélkül hozzuk le a meccset – kezdte Antonio Munoz. – Ez háromszor már sikerült az elmúlt időszakban, viszont támadásban többet kell mutatnunk, mint eddig. Úgy gondolom, hogy türelmes játékkal kell kialakítanunk a lehetőségeinket, és ezeket ki is kell használnunk, mert nyerni akarunk vasárnap a szurkolóink előtt.