A Budaörs csapatát fogadja az NB III-as alakulat
Az NB III Nyugati csoportjának 35. fordulójában a Budaörs csapata látogat Győrbe. Az ETO Akadémia fiataljai vasárnap 11 órakor a „camping” pályán szeretnék zsinórban harmadik győzelmüket behúzni.
2023. Április 28 16:07:00. Péntek

A harmadik vonalban szereplő akadémisták legutóbbi két mérkőzésükön gólt sem kaptak, az Érd és a ZTE II. ellen is egyaránt 1-0-s győzelmet arattak. A középmezőnyben tartózkodó Budaörs szintén jó passzban van, az előző három fordulóban kilenc pontot szerzett a fővárosi együttes.
Preszeller Tamás vezetőedző: - Két győztes mérkőzésen vagyunk túl, mind a két alkalommal jó játékot nyújtott a csapat, ráadásul kapott gól nélkül tudtuk lehozni ezeket a találkozókat. Tudjuk, hogy egy jó csapat lesz az ellenfelünk, de természetesen szeretnénk folytatni jó sorozatunkat.