Érden lép pályára NB III-as csapatunk

Fiataljaink hétvégén végre megszerezték a három pontot, ami remélhetőleg lökést ad nekik a folytatásra. Szerdán a tabella első felében elhelyezkedő Érdhez látogatnak, ahol nem lesz könnyű dolguk, hiszen egy nagyon masszív csapattal találkoznak. Ellenfelünk eddig lejátszott harminchárom mérkőzéséből tizennyolcat megnyert, négyszer végzett döntetlenre, és tizenegy alkalommal szenvedett vereséget. A csapat célja egyértelműen az, hogy feljebb kapaszkodjanak a tabellán, amiért keményen dolgoznak, így mindenképp szeretnék begyűjteni a három pontot.
Preszeller Tamás vezetőedző: - Ismét egy nehéz mérkőzés elé nézünk, ezúttal is egy nagyon fiatal csapattal tudunk elutazni. Megpróbáljuk a múlt heti nyerő formánkat átmenteni a mostani találkozóra és mindent megteszünk a győzelemért.