ETO FC Győr

Válogatott visszatérők

Vitális Milán és Benczenleitner Barna is szerepet kapott a magyar U21-es válogatottban, amely két felkészülési mérkőzésen lépett pályára, előbb Azerbajdzsán, majd Dánia legjobbjai ellen. Válogatott visszatérők 2022. November 23 14:47:00. Szerda

Fotó: mlsz.hu

A legidősebb korosztályban előbb Azerbajdzsánnal találkoztunk, ahol 3-0-s magyar győzelem született. Itt Vitális Milán és Benczenleitner Barna egyaránt a 76. percben állt be, előbbi fejesgóljával állt be a végeredmény. A második találkozón Dániával találkoztunk, itt 3-0-s dán siker született. Ezen a találkozón a 87. percben állt be Vitális Benczenleitner helyére.

Úgy gondolom, hogy ez a bő egy hét számomra, és a csapat számára is egyaránt nagyon hasznos volt – kezdte Vitális Milán. – Több új játékos is meghívást kapott a keretbe, az edzéseken rendre a taktikára fektettük a hangsúlyt, hogy tudjuk sajátítani a szakmai stáb által kért dolgokat. Nagyon örülök, hogy Azerbajdzsán ellen sikerült a kapuba találnom, úgyhogy összességében elégedett vagyok a mögöttünk hagyott összetartással, de tisztában vagyunk vele, hogy az erősebb csapatok ellen, mint például Dánia, magasabb intenzitással kell játszanunk, ehhez pedig az kell, hogy mindenki a saját klubjában rendszeres játéklehetőséghez jusson. Biztos vagyok benne, hogy ez hosszútávon meghozza az eredményét.

Jól sikerült a beleki edzőtábor, ennek színvonalában is lépünk előre, ez már egy jobb tábor volt, mint az előző. A csapatösszhang jó irányba halad, kezdünk összeszokni a játékostársakkal, ugyanis sok helyről érkeztünk, ehhez is időre van szükség.  Az első meccsen dominálni tudtunk, végig mezőnyfölényben voltunk, megérdemelten nyertünk. A második mérkőzésen már a védekezésen volt a hangsúly, próbáltuk megoldani, helyenként azonban becsúszott egy-két hiba, ezért is lett vereség a vége. Milánnal jó kapcsolatot ápolunk klubon belül is, örülök, hogy ezúttal a válogatottban is együtt szerepelhettünk. Az előző összetartáson nem volt ott, próbáltan neki mindenben segíteni. Jól játszott, gólt is fejelt, így ebből a szempontból is sikeres volt az elmúlt hét – zárta Benczenleitner.