Vida Boglárka is marad zöld-fehérben
A még mindig csak 21 éves, Vida Boglárka pályafutása teljes egészében Győrhöz köthető. Itt járta végig a korosztályos csapatokat és immáron a nyolcadik felnőtt idényére készül az ETO csapatában.
A következő szezont is Győrben kezded. Milyen érzések vannak benned?
2016-ban kerültem Győrbe, szóval mondhatjuk, hogy itt kaptam meg mindent a focitól. Szívügyemnek tekintem a csapatot és Győr, így nagyon szerettem volna a klubnál maradni. Szerencsére a vezetőség és az én érdekem ugyanaz volt, így nem is volt számomra kérdés a jövőmet illetően. Jó érezni, hogy az új stáb is bizalmat szavazott nekem, ezt igyekszem meghálálni a szezonban is.
Milyen várakozásokkal tekintesz a következő időszakra?
Az előző szezon után látjuk, hogy sok változás lesz, de szerencsére a csapatban a mag megmaradt. Azt gondolom, hogy ez a szakmai stáb és ez az újjáépülő csapat is képes lesz sikereket elérni. Minden adott, dolgozni kell.
Sérüléssel bajlódtál az utóbbi időben. Hogy halad a rehabilitáció?
Szerencsére a szezon végén már tudtam számottevő játékperceket a pályán tölteni. Ugyan egy teljes meccs még nem ment végig, de minden jel arra utal, hogy a teljes felépülés már csak napok kérdése. Most a fő cél a kondicionálás, így a felkészülésben már teljes erővel és lendülettel részt tudok venni.
Mondhatjuk tehát, hogy a sérülés a múlté. Ennek fényében mik a szezon céljai?
Egyéni célom, hogy elkerüljenek mostmár a sérülések és a stabil játékpercek remélhetőleg gólokat, gólpasszokat hoznak majd magukkal.
Mindent meg fogok tenni azért, hogy a következő szezon a fejlődésről és a sikerekről szóljon egyéni- és csapat szinten is.Hajrá ETO!