Értékes pont Újpestről
Az OTP Bank Liga 8. fordulójában csapatunk az Újpest otthonában lépett pályára, ahol jó iramú mérkőzésen gólnélküli döntetlen született.
Újpest FC – ETO FC Győr 0-0
Budapest, Szusza Ferenc Stadion 4128 néző. V.: Dr. Csonka (Georgiou, Ország).
Újpest FC: Piscitelli – Joao Nunez, Duarte, Fiola, Bese, Dékei (Karamoko 59’), Heimlich, Tamás K. (Dénes 79’), Horváth K. (Onovo 79’), Brodic, Ljujic. Vezetőedző:
ETO FC Győr: Gyurákovics – Bitri, Szépe, Heitor, Ouro, Tóth R., Vera (Kasa 89’), Sahli (Diarra 89’), Gavric, Stefulj, Benbouali (Krivokapic 95’). Vezetőedző: Borbély Balázs.
A mérkőzés első lehetősége Benbouali előtt adódott, távolról emelt kapura, ám a labda elkerülte azt. A 34. percben Tamás K. egy kipattanót kavéssel lőtt a kapu mellé. Egy perccel később Gavric bal alsóba tartó lövését bravúrral védte Piscitelli. Az első félidő legvégén Gavric veszélyes beadása ment el a kapu előtt. Az első harminc percben inkább az Újpest akarata érvényesült, ám komoly helyzetet nem tudtak kialakítani, majd a játékrész végén már mi voltunk többet a hazaiak kapuja előtt. A második félid egy Bitri fejessel indult, ami nem okkal ment el a jobb kapufa mellett. Az 51. percben Brodic ugrott ki, Vera mentett hatalmasat utolsó emberként. Az 58. percben Heitor hibázott utolsó emberként, ám az Újpest nem tudta kihasználni a lehetőséget. A 61. percben a mérkőzés legnagyobb helyzete maradt ki. Stefulj centerezésére Sahli érkezett középen, aki ziccerben a kapu mellé lőtt. Öt perccel később Sahli veszélyes szabadrúgását követően mentett a hazaiak hálóőre. A 74. percben Stefulj érkezett a hosszún egy jobboldali beadásra, kapásból az oldalhálóba lőtt. Több komoly lehetőség már nem alakult ki, így igazságos döntetlen született Újpesten.