Czuppon Bálint: "6 évesen kezdtem el focizni Gőrszentivánban. Apukám vitt le edzésre, de nem is töltöttem sok időt Szentivánban, hiszen fél év múlva már az ETO-nál voltam két sikeres próbajátékot követően. Végigjártam a szamárlétrát U7-től egészen mostmár a felnőttbajnokságig."

Fiatal vagy még ugyan, de voltak pillanatok, amelyek meghatároztak?

C.B.: "Több meghatározó mérkőzés és pont is eszembe jut az eddigi pályafutásomban, de bármilyen furcsán is hangzik, a negatív dolgok erősítettek meg igazán. Volt egy súlyos térdsérülésem U13-ban, ami igazán próbára tett. Fejben és fizikálisan is talán ott alapoztam meg a mostani állapotom, mind mentálisan, mind a pályán mutatott teljesítményben."

 

Hétvégén jött az áttörés, bemutatkoztál az NBIII-ban. Hogy nézel vissza erre pár nap távlatában?

C.B.: "Kétszer már keretben voltam az NB3-ban, ez egy olyan szint, amiből tudok építkezni és egy visszaigazolás is. Intenzitás szempontjából hamar feltűnt a különbség az utánpótlás- és a felnőtt bajnokság között. Támadó középpályásként érzem leginkább jól magam a pályán, így úgy érzem szükségem van arra, hogy minél gyorsabban és minél intenzívebben tudjak reagálni az NB3, majd később az NB1 követelményeire. Rengeteg a párharc, kulcs, hogy ezekben fejlődjek."

Vannak-e előtted most olyan példák, akiktől nap mint nap tanulni tudsz?

C.B.: "Nagyon jó mentorok vesznek körül itt az ETO-ban akár a szakmai stábban, akár a pályán belül. Claudiu Bumba játékát kiemelten figyelem a „nagyok” között és nagy segítség Kiss Máté az NB3-ban. Rutinjával és a személyiségével sokat segít a fiatal játékosoknak, főként azoknak, akik a belső posztokon játszanak, mint Máté. Sokszor nézem, kedvenc csapatom a Barcelona meccseit taktikai szemmel, így ezen a téren is a folyamatos fejlődés van a szemem előtt."

Gratuálunk Bálint, sok sikert!