Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek
MOL ACADEMY FUTURE TOURNAMENTS

MOL ACADEMY FUTURE TOURNAMENTS

Augusztus 14. és 21. között több korosztályunk kapott meghívást a DAC által szervezett tornára, amelyet nagy örömmel elfogadtunk. A tornán nagyon jó csapatok ellen tudtunk színvonalas mérkőzéseket játszani, amely remek lehetőség volt a játékosainknak, hogy fejlődjenek a meccsek során. A torna lebonyolítása nagyszerű volt, minden kis futballistánk nagyon élvezte.

ETO-sok a válogatottakban

ETO-sok a válogatottakban

Deákovits Richárd és Tuboly Máté személyében két játékosunk kapott meghívott az U19-es válogatott soron következő programjára. A nemzeti csapat Gyirmóton készül augusztus 21. és 25. között, aminek keretében kétszer játszanak a szlovákok legjobbjaival, előbb 23-án 17 órától Szlovákiában, majd 25-én 16 órától Gyirmóton. Az U15-ös válogatott számára kiválasztó edzőtábort rendeznek Telkiben, ahol négy játékosunk - Algács Noel, Lukácsy Márk, Molnár Barnabás és Prettenhoffer Márton - vesz részt. Gratulálunk és sok sikert kívánunk játékosainknak!

A Kelent fogadják akadémistáink

A Kelent fogadják akadémistáink

Az NB III Nyugati csoportjában szereplő ETO Akadémia vasárnap újra hazai környezetben lép pályára, 11 órától a Kelen SC gárdáját fogadják az ETO Park „camping” pályáján.

Akadémiák párharca

Akadémiák párharca

Harmadik mérkőzésére készül az NB III Nyugati csoportjában szereplő ETO Akadémia. Fiataljaink a Puskás Akadémia második csapatát fogadják vasárnap 11 órától Győrben az ETO Park „camping” pályáján.

Ezüstérem a Kukkonia Cup-on

Ezüstérem a Kukkonia Cup-on

Az elmúlt hétvégén került megrendezésre Dunaszerdahelyen a MOL Kukkonia Cup, ahol U19-es együttesünk az előkelő második helyez szerezte meg a házigazda DAC mögött.

Döntőért a MOL Kukkonia Cup-on

Döntőért a MOL Kukkonia Cup-on

Július 28. és 30. között rendezik meg a MOL Kukkonia Cup-ot, ahol az ETO U19-es együttese nyolc csapatos nemzetközi tornán mérheti fel erejét. Az első napon az Eszék korosztályos csapatát sikerült legyőzni, majd a mai napon a Trencsény ellen is győztesen hagyták el a pályát fiataljaink.

Távozik az ETO-tól Király József

Távozik az ETO-tól Király József

Közös megegyezéssel szerződést bontott az ETO és NB III-as csapatunk korábbi edzője, Király József, így a tréner távozik a klubunk kötelékéből. Köszönjük az elmúlt időszakban az ETO-ért végzett munkáját és további pályafutásához sok sikert kívánunk!

Összeálltak a stábok, indul a felkészülés az Akadémián

Összeálltak a stábok, indul a felkészülés az Akadémián

Jövő héten már véget is ér a pihenő az akadémiai korosztályok számára, összeálltak a szakmai stábok, hétfőn rajtol a csapatok felkészülése! Tuboly Frigyes akadémia igazgató bizakodóan tekint a következő szezon elé.

Artner Tamás lett az Akadémia új szakmai igazgatója

Artner Tamás lett az Akadémia új szakmai igazgatója

Régi-új ismerőst üdvözölhetünk a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia vezetőségében, a leköszönő Hector Martinez Quijeiro helyét Artner Tamás veszi át, mint szakmai igazgató. Sok sikert és eredményes munkát kívánunk!

Pihenőn az utánpótlás is

Pihenőn az utánpótlás is

Véget ért a 2021/2022-es bajnoki esztendő az utánpótlás-korosztályaink számára. Fiataljaink június 14-én fejezték be a szezont, akik korosztályonként megtartották az ilyenkor szokásos évzáróikat. Most a pihenésé lesz a főszerep, ám július 18-án már kezdődik is a felkészülés a következő szezonra, az U12 és U19 közötti korosztályok ugyanis ekkor találkoznak először, míg a kisebbek augusztus 1-én kezdik meg az edzéseket. Jó pihenést és feltöltődést kívánunk!

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink