Szakmai nap az ETO-nál
Szakmai napot tartott az ETO FC Győr, melynek keretében a partnerklubok alaposan megismerkedhettek klubunk filozófiájával, és betekintést nyertek az utánpótlásban zajló munkába.
Szakmai napot tartott az ETO FC Győr, melynek keretében a partnerklubok alaposan megismerkedhettek klubunk filozófiájával, és betekintést nyertek az utánpótlásban zajló munkába.
Megkezdődtek a bajnokságok utánpótlás-csapataink számára is.
Az NB III Nyugati csoportjának 7. fordulójában a Zsámbékot fogadja vasárnap 11 órától az ETO Akadémia az ETO Park „camping” pályáján.
Még csak 15 éves, de már lehetősége volt arra, hogy a világ másik felén focizzon és tanuljon idegen nyelvet. Papp Zsombor, a ETO U16-os csapatának tehetséges kapusa az ausztráliai Sydney-ben védett hat héten át, ahol a Manly United csapatban próbálhatta ki magát. Zsombor délelőtt nyelviskolába járt, délután pedig edzésekre, ahol rengeteg barátot szerzett.
Augusztus 14. és 21. között több korosztályunk kapott meghívást a DAC által szervezett tornára, amelyet nagy örömmel elfogadtunk. A tornán nagyon jó csapatok ellen tudtunk színvonalas mérkőzéseket játszani, amely remek lehetőség volt a játékosainknak, hogy fejlődjenek a meccsek során. A torna lebonyolítása nagyszerű volt, minden kis futballistánk nagyon élvezte.
Deákovits Richárd és Tuboly Máté személyében két játékosunk kapott meghívott az U19-es válogatott soron következő programjára. A nemzeti csapat Gyirmóton készül augusztus 21. és 25. között, aminek keretében kétszer játszanak a szlovákok legjobbjaival, előbb 23-án 17 órától Szlovákiában, majd 25-én 16 órától Gyirmóton. Az U15-ös válogatott számára kiválasztó edzőtábort rendeznek Telkiben, ahol négy játékosunk - Algács Noel, Lukácsy Márk, Molnár Barnabás és Prettenhoffer Márton - vesz részt. Gratulálunk és sok sikert kívánunk játékosainknak!
Az NB III Nyugati csoportjában szereplő ETO Akadémia vasárnap újra hazai környezetben lép pályára, 11 órától a Kelen SC gárdáját fogadják az ETO Park „camping” pályáján.
Harmadik mérkőzésére készül az NB III Nyugati csoportjában szereplő ETO Akadémia. Fiataljaink a Puskás Akadémia második csapatát fogadják vasárnap 11 órától Győrben az ETO Park „camping” pályáján.
Az elmúlt hétvégén került megrendezésre Dunaszerdahelyen a MOL Kukkonia Cup, ahol U19-es együttesünk az előkelő második helyez szerezte meg a házigazda DAC mögött.
Július 28. és 30. között rendezik meg a MOL Kukkonia Cup-ot, ahol az ETO U19-es együttese nyolc csapatos nemzetközi tornán mérheti fel erejét. Az első napon az Eszék korosztályos csapatát sikerült legyőzni, majd a mai napon a Trencsény ellen is győztesen hagyták el a pályát fiataljaink.