Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO U16 Football Cup  |  Elérhetőségek
U10: Hétvégi dupla torna

U10: Hétvégi dupla torna

NagyTamás irányításával két részre osztva szombaton, Székesfehérváron, vasárnap Komáromban vett részt egy-egy teremtornán az ETO ’99-es korosztálya. Fehérváron a csoportból veretlenül jutottak az elődöntőbe a zöld-fehérek, legyőzve a BVSC, Siófok és a Videoton csapatait. Az elődöntőben sajnos nem jártak ilyen sikerrel, kikaptak a budapesti SZAC csapatától, majd a bronzmérkőzésen is vereséget szenvedtek a Videotontól, így a 4.helyen végeztek. Vasárnap Komáromban járt az U10-es korosztály, ahol a csoportmeccsek folyamán nyertek a Komárom és a REAC ellen, döntetlent játszottak a Fradi ellen. Az elődöntőben viszont kikaptak a Kispesttől. A bronzmeccsen újra a Fradi volt az ellenfél, az izgalmas mérkőzésen a Pálfi Donát és Kovács Krisztián remek egyéni megmozdulásaival 2-0-ra nyertek. A harmadik helyezésen túl, Pálfi Donátot a torna legjobb kapusának választották. De a másik csapat hálóőre is dicséretet érdemel, hiszen Kürnyek Félix az egy évvel idősebb U-11 gárda kapuját védte remekül a győrújbaráti tornán.

Közösen a közös célokért: Meghívó a csapattól

Közösen a közös célokért: Meghívó a csapattól

Szerdán délután az NBI-es csapat tagjai arra az elhatározásra jutottak, hogy a médiában szított ellentétet a csapat és a szurkolók között rendezni kell, és ehhez az első lépést a csapatnak kell megtennie. A játékosok úgy döntöttek, hogy a hétvégére szervezett szurkolói busz(ok)at saját zsebből finanszírozzák. Ezen kívül minden ETO szurkolónak, aki – egyénileg vagy busszal -elkíséri a csapatot Zalaegerszegre, megváltják a belépőt. A csapat által fizetett külön járat(ok)ra a megszokott rend szerint az f.nora@eto.hu email címen, vagy a 305 594 124-es mobiltelefonszámon lehet. Az ingyenes járat április 18-án, 14.00 órakor, az ETO klubházától indul majd.

U18: Pont nélküli évzáró

U18: Pont nélküli évzáró

Kulcsár Zsolt legénysége Szombathelyen tartotta az év utolsó erőpróbáját. A múlt heti, bepótolt 15. forduló nem sok sikert tartogatott ’92-eseink számára. Zöld-fehérjeinknek nem sikerült gólt szerezni, míg az éllovas vendégek háromszor is megzörgették az ETO kapuját, így végül pont nélkül tért haza a győri csapat.

Relaxing in France

Relaxing in France

First class team of ETO gone today early morning and tomorrow evening they will play kick-off match of EL third qualifying round against Montpellier. There was a little delay of flight in Bratislava but after nearly two hours they departed in the airport of Montpellier where a little delegation was waiting for the squad. Police escorted the team and it took only fifteen minut

Ligakupa 3. forduló

Ligakupa 3. forduló

Ma este 20.00 órakor a Ligakupa soron következő erőfelmérőjén a Győri ETO FC a ZTE keretét látja vendégül. A centerpályán megrendezésre kerülő mérkőzésen a stadion nyugati lelátójának alsó szektorai állnak a szurkolók rendelkezésére. A Sport1 által élőben közvetített találkozót – az ETO meccsen ma debütáló - Kovács J. Zoltán vezeti, asszisztensei Kovács Zoltán, és Huszár Balázs lesznek, a játék ellenőre Hamar László.

Soproni Liga, 9. forduló

Soproni Liga, 9. forduló

Már ma kora délután elutazik a Győri ETO FC a 9. forduló helyszínére, a zöld-fehérek Nyíregyházán lépnek pályára szombaton 17.30-tól. A Sport1 által élőben közvetített mérkőzést Farkas Ádám vezeti, segítői Kelemen Attila, és Demeter János lesznek. A kilencven perc ellenőre Cserna László. Az élvonalban idén bemutatkozó 27 éves egri sípmester eddig egyetlen ETO-meccsen irányított, a Ligakupa 2. fordulójában, Székesfehérváron 1-1-es döntetlennel ért véget a kilencven perc.

Egyedülálló megállapodás után, csúcsrangadó el!

Egyedülálló megállapodás után, csúcsrangadó el!

Pénteken sajtótájékoztatót tartott az élvonalbeli Duna Takarék ETO futsal-csapatának vezetősége. Ennek a legfontosabb mozzanata egy országos, de talán nem túlzunk, ha azt állítjuk, európai szinten is egyedülálló együttműködési megállapodásnak az aláírása volt.

Fűtés újraindítva

Fűtés újraindítva

Idén egyszer már bekapcsolták a szakemberek a Győri ETO FC centerpályája alatti fűtési rendszert, de a múlt heti nagy havazás megváltoztatta a programot. Tegnap délutánra a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön lakói teljesen megtisztították a gyepet, így este már újra melegítették a pályát. A stadion „lelke” alatt 22 cm mélységben, 35 ezer folyóméternyi fűtőcső kígyózik…

Tokody: Nem a bronz jár a fejünkben
Előbbre lépett az ETO FC

Előbbre lépett az ETO FC

Az előző bajnokságban megszerzett nyolcadik hely után eredményességben és játékban is előrelépett a Győri ETO FC. Pintér Attila vezetőedző tanítványai a nemzetközi szereplést érő harmadik helyen zárták a 2009/2010-es pontvadászatot.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink