Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO U16 Football Cup  |  Elérhetőségek
Szurkolói egyeztetés

Szurkolói egyeztetés

Ma délután a klub székházának VIP termében megbeszélésre hívta az ETO biztonsági szolgálata és a rendőrség az ultra szurkolói csoportokat. A beszélgetésen a hatóság részéről ismertetésre kerültek a sportrendezvények nézői magatartására vonatkozó jogszabályok. Ezzel összefüggésben értékelték az elmúlt időszak hazai rendezésű találkozóit, de szó esett a tavasz győri rangadóiról is (FTC, Videoton) Ezt követően a klub részéről Klement Tibor, Pintér Attila és Sasa Stevanovic találkozott a megjelentekkel. A beszélgetés összegzéseként az állapítható meg, hogy a labdarúgók elismerték felelősségüket az utóbbi hetek sikertelenségéért. A csapatkapitány azt is elmondta, hogy szeretnének több örömet szerezni szurkolóiknak, és hogy a hőn áhított nemzetközi szereplést csak a szurkolókkal közösen lehet és kell megvalósítani. A délután még egy eseményt hozott, ahol az NBI-es csapat tagjai arra az elhatározásra jutottak, hogy a médiában szított ellentétet a csapat és a szurkolók között rendezni kell, és ehhez az első lépést a csapatnak kell megtennie. A játékosok úgy döntöttek, hogy a hétvégére szervezett szurkolói busz(ok)at saját zsebből finanszírozzák. Ezen kívül minden ETO szurkolónak, aki elkíséri a csapatot Zalaegerszegre, megváltják a belépőt. Egyben felkérték a klubvezetést keressék meg azoknak a csoportoknak a vezetőit, akik a mai találkozón nem tudtak részt venni és tájékoztassák őket a fenti lehetőségekről.

Ott voltak a mieink is

Ott voltak a mieink is

Bár sajnos nem sok szép emléket fogunk megőrizni a magyar válogatott hétvégi fellépése kapcsán, hiszen a nemzeti tizenegyünk nagy különbségű vereséget szenvedett Hollandiában, mégis van egy kis ok a mosolygásra. Ahogy egy magyartól, mondhatni egy győri szurkolótól is elvárható, hogy mindenütt „képviselje” az országot, a várost. Az ETO Stadionban minden hazai meccsen látható transzparensek szombaton, az amszterdami arénában lógva is büszkévé tették a győri futball barátokat.

Otthon idegenben

Otthon idegenben

Kétség kívül Fouad Bouguerra a legnevesebb ETO játékos Montpellier városában. A bajnokságban még nem, de az EL-ben már háromszorosan is bemutatkozó francia csatárt többször is megszólították az utcán, sőt a szállodáig is elkísérte pár szurkoló. Érthető, tehát hogy a 29 éves játékos hatalmas bizonyítási vággyal készül az esti találkozóra.

Ligakupa a NYUGATI lelátón

Ligakupa a NYUGATI lelátón

Holnap este – a TV közvetítés miatt - megváltozott időpontban 20.00 órakor kezdődik meg a Ligakupa 3. fordulója. A Sport1 által élőben közvetített találkozót az ETO szurkolói a Nyugati lelátó, alsó szintjéről követhetik nyomon, a Stadion többi lelátórésze zárva lesz. A klub bérletesei a találkozót ingyenesen tekinthetik meg, jegyeket pedig egységesen 1000 Ft-ért válthatnak az érdeklődők.

Hiányzóval a dubai túrán

Hiányzóval a dubai túrán

Nemcsak az U20-as válogatottban helyet kapó fiataljainkért izgulhatunk mától, szintén három ETO-s futballista kapott helyett az U19-es magyar csapatban. Karácsony Balázs, Németh László és Varga Tamás holnap, öt napos dubai tornára utazik, október elején pedig az Európa-bajnoki selejtezőkre készülve a tatai edzőtáborba vonul a három fiatal. Nacsa Péter is a legjobbak között kapott volna helyet, de a tehetséges győri kapust védés közben baleset érte. Egy szerencsétlen ütközésnél bokájából letört egy darab és a sípcsontja is felszakadt, a hálóőrre több mint egy hónap kényszerpihenő vár.

Így lenne szép...

Így lenne szép...

Leginkább a Győri ETO FC védelme vívta ki az elismerést az ősz folyamán, a számok is ezt támasztják alá, hiszen kapott góljai alapján, az élen áll a győri gárda. Az idényzáró előtt azonban bajban van Pintér Attila, óriási rés tátong a zöld-fehér védelmi pajzson. A két bástya nem léphet pályára, Djordjevic szárkapocscsontjában szenvedett repedéses törése miatt kényszerül még mindig kihagyni, Stanisic pedig a Debrecen ellen kapta meg ötödik sárgalapját. A szilárd védelemből szintén sárgái miatt eltiltott Fehér Zoltán, Babic pedig piros lapjai miatt kényszerül pihenőre. A már-már magára találó Zorán Supic jelenthetett volna pótlási lehetőséget, de a szerb védő a keddi Magyar Kupa mérkőzésen szenvedett combsérülést. Agyrázkódása miatt nem szerepelhet Bicak, betegsége miatt Bajzát, de Kink játéka is kérdéses. Egy ilyen védelmi sor hiánya az ETO-nál komolyabb csapatban is komoly riadalmat keltene, de hát a futball kiszámíthatatlan és innen szép nyerni…

Főpróba a Vidivel

Főpróba a Vidivel

Mivel a bajnoki rajtra csak február utolsó szombatján kerül sor, a hétvégére meccs nélkül maradt a Győri ETO FC felnőtt csapata. A Videoton szakmai vezetőjével, dr. Mezey Györggyel megegyezésre jutott Pintér Attila, és eldőlt, hogy február 20-án, szombaton 11.00 órakor az ETO Parkban, egymás ellen játssza le a két csapat utolsó felkészülési mérkőzését. Hogy a bajnoki nyitányhoz a legjobban hasonlítson a jelenlegi éllovassal szembeni kilencven perc, az időjárás függvényében a legjobb pályán zajlik majd le az utolsó tétnélküli, de minden bizonnyal rendkívül izgalmas találkozó.

Kihívás előtt

Kihívás előtt

Múlt heti eltiltását követően, a Haladás elleni fordulóban ismét a kezdőcsapatban kapott helyet és végig is játszotta a kilencven percet csapatunk 29 éves védője, Szabó Ottó. A megfigyelő rendszer által mért mindhárom adatot figyelembe véve, csapatunk egyik legjobbjának bizonyult a játékos. Ottót a mai edzést követően kérdeztük.

Pár nap plusz

Pár nap plusz

Az eredeti tervek szerint ma már újra összegyűlt volna az ETO bronzérmes kerete, hogy megkezdje felkészülését a július eleji nemzetközi erőpróbára. A válogatottakra és a rövid szünetre tekintettel azonban úgy döntött Pintér Attila, vezetőedző, hogy csütörtökig kimenőt ad a srácoknak. Közben a nemzeti csapatuknál is focizó labdarúgóink szünete is megkezdődött már. A Svájc elleni U21-es grúz utánpótlás válogatottban helyet kapott Ganugrava és Totadze is, a találkozó gól nélküli döntetlennel ért véget, ahogyan az észtek Horvátország elleni meccse is. Ezen a barátságos találkozón most is lehetőséghez jutott Tarmo Kink. Linas Pilibaitis viszont ezúttal nem kapott játéklehetőséget az Ukrajna-Litvánia felkészülési találkozón, ahol csapata négygólos vereséget szenvedett.

Tízezer néző előtt

Tízezer néző előtt

Több mint tízezer nézőt – köztük közel száz magyart - várnak ma este a Montpellier külvárosában található, Mosson stadionjába, ahol nemcsak világbajnoki foci, de rugby mérkőzést is rendeztek már. Minderről a mérkőzésnapi szervezési- és technikai értekezleten szerezett tudomást klubunk küldöttsége. Az UEFA delegáltja most is mindent rendben talált, annak ellenére hogy az UEFA elnökének, Michel Platininek a látogatása miatt különös figyelmet fordítanak minden apró részletre. A finn játékvezetők jóváhagyásával, játékosaink ma is tiszta fehér szerelésben futnak ki a pályára, míg a hazai csapat újra a kék-narancs-kék öltözetét húzza magára.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink