Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO U16 Football Cup  |  Elérhetőségek
Most kezdődik csak a java

Most kezdődik csak a java

Habár a hétvégével befejezték a bajnokságot az ETO utánpótlás csapatai, az élet nem állt meg a klubépületben. Sőt december 18-ig még keményebb munka folyhat, hiszen tétmérkőzések nem tagolják már a mindennapokat. A nyugodt körülmények között csak a képzésre fektethetik a hangsúlyt minden korosztályban, természetesen ebben edzőmérkőzések is beleférnek, de például az U16-os, és U17-es gárda újra megméretteti magát a Visegrádi kupában is. A téli szünetet követően pedig január 4-étől kezdődik meg a tavaszi programja a Győri ETO FC fiatal labdarúgóinak.

Medálban bízik

Medálban bízik

Míg Pantskhava Vakhtang a héten még továbbra is próbajátékon vesz részt az ETO-nál, addig Pintér Attila, vezetőedző javaslatára Lasha Totadze már a klub játékosaként utazhatott a törökországi edzőtáborba. A ’88-as születésű grúz védő három és fél évre szóló szerződést írt alá a zöld-fehér együttessel.

U14: Döntetlen Sopronban

U14: Döntetlen Sopronban

Horváth Péter ’96-os keret vasárnap Sopronba látogatott. Hiába birtokolta a labdát jóval többet az, nyolc százszázalékos helyzetet hagytak ki a srácok, és egy jogos tizenegyest sem kaptak meg. Az elvesztegetett ziccerek miatt, aztán nem is született gól a találkozón, így döntetlennel és pontosztozkodással zárult a 21. forduló.

Felkapott úti cél

Felkapott úti cél

A nyári szünet közeledtével szinte nincs olyan nap, hogy ne érkezne egy-egy csoport „stadiontúrára”. A Győri ETO FC 17 hektáron elterülő épületkomplexumának kulisszáira nemcsak diákok, de az idősebb korosztály képviselői is kíváncsiak. Ma viszont ismét egy gimnáziumi osztály érkezett a zöld-fehér létesítménybe, az első csapat öltözőjét, a stadiont valamint a gimnáziumot és kollégiumot is megtekintő sümegi tízedikesek remélhetőleg jó hírét viszik klubunknak.

Stevanovic: Mindent megteszünk!

Stevanovic: Mindent megteszünk!

Az ETO kapusa az Újpest elleni meccstől több pontot várt. Az Újpest elleni gólnélküli döntetlennel hangolt a Montpellier elleni EL-selejtezőre a Győri ETO csapata. A kisalföldiek kapusa a lila-fehérek elleni bajnokit követően honlapunknak elmondta: mindent megtesznek azért, hogy Franciaországban ledolgozzák egygólos hátrányukat.

A szezon első gólja

A szezon első gólja

Első idegenbeli bajnokiján van túl a Győri ETO FC, pénteken este a Vasas otthonában meccseltek sikerrel a srácok. A második forduló nyitómérkőzésén született meg a szezon első zöld-fehér találata; amikor is Tokody a tizenegyes pontra ívelt be, de a Vasas védője rosszul vette át a labdát, Józsi György pedig az alsóba fejelte a labdát.

U16: Az első vereség

U16: Az első vereség

Pénteken délután az U17 II. bajnokság Észak-Nyugati csoportjának 7. fordulójában Zalaegerszegen lépett pályára Kulcsár Zsolt ’94-es kerete. A nagyon rossz talajú pályán két védelmi hiba után már csak a szépítésre futotta az ETO csapatának, ezzel a zöld-fehérek elszenvedték idei első vereségüket.

NBII: Még nincs pihenő

NBII: Még nincs pihenő

A Győri ETO FC NBII-es kerete már pihen a hétvégén, igaz a hétköznapok még nem telnek tétlenül, hiszen december 10-ig továbbra is edz Kelment István és Galambos Zoltán gárdája, de bajnoki mérkőzés már nem vár a srácokra. A zöld-fehér árnyékcsapat, az NBI-es egyesületek tartalékcsapatai közül a legjobban teljesített a Nyugati-csoportban. Az ETO-sok a hetedik helyen végeztek, négy győzelem, nyolc döntetlen és mindössze két vereség mérleggel. Kevesebb meccsel a háta mögött pont, mint az elmúlt ősszel most is húsz pontot gyűjtött a gárda, és holtversenyben igaz, de kiérdemelte a legnagyobb idegenbeli győzelem címét, sőt a legtöbb gól is – többek között – a stabilan teljesítő győri fiúk másodosztályú találkozóin született.

Túl sokat kell várni!

Túl sokat kell várni!

Kora délután megszületett a döntés, egy héttel csúszik a 2009/2010-es bajnoki évad tavaszi idényének kezdete. A rossz időjárásra tekintettel a 16. fordulóban az ETO első tétmérkőzésére február utolsó hétvégéjén kerül majd sor. A zöld-fehér együttes tagjai hasonló érzelmekkel fogadták az MLSZ elnökségének döntését, amit a beleki barátságos találkozókon remekelő Nicorec Onisor-Mihai osztott meg az eto.hu olvasóival.

A harmincötödik

A harmincötödik

A pepsifoci.hu idén is bemutatja a magyar futball legbefolyásosabb alakjait. Klubunk ügyvezetője, Klement Tibor öt hellyel előrébb, a harmincötödik helyen végzett a legfrissebb TOP 100-as listán.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink