Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO U16 Football Cup  |  Elérhetőségek
Józsi nem hosszabbított

Józsi nem hosszabbított

A múlt héten, szerdán klubunk vezetése személyesen is tárgyalt Józsi Györggyel. Mivel a labdarúgó pénzügyi elképzelései már korábbról ismertek voltak ezért ott gyorsan egyezségre jutattak a felek. A szerződés idejéről azonban hosszasan győzködték egymást; amíg az ETO hosszú távú (3-5 év) elképzeléseit vázolta, addig a középpályás ragaszkodott az egy éves kontraktushoz. Végül a felek azzal álltak fel a tárgyalóasztaltól, hogy egy nap gondolkodás után kölcsönösen értesítik egymást ki, mire jutott. Mivel a klubvezetés játékoskeretében a lehető legkevesebb változtatást tűzte ki célul, másnap tájékoztatták Józsi Györgyöt, hogy elfogadják az egy éves szerződést. A labdarúgó viszont nem kívánta meghosszabbítani lejáró szerződését, így elköszöntek egymástól.

Hárman az U17-ben

Hárman az U17-ben

Nyolc csapat részvételével ma kezdődik meg a Nemzetközi Ifjúsági Torna, ahol hagyományosan U17-es válogatottak mérik össze erejüket. A szeptemberi EB-selejtezőkre készülő magyar gárda - keretében három ETO-s fiatallal – Horvátország, Írország, és Belgium korosztályával került egy csoportba, a másik ágon Izrael, Románia, Szerbia és Csehország csapata küzd a továbbjutásért. A győri Kelemen Márk, Sipőcz János, Illés Dávid holnap 18.30-kor a belgák ellen kaphat először lehetőséget, a folytatás az eredmények függvényében dől majd el.

Angyalföldi csata

Angyalföldi csata

Rémálomszerûen kezdõdött a szezon mai ellenfelünk számára. A Vasas játékosai elõször összeszedtek egy hetest a diósgyõri Ligakupa rajt elsõ negyvenöt percében, majd az elsõ bajnoki fordulóban, Nyíregyházán beleszaladtak egy ötösbe, és mindössze egyetlen árva, 11-esbõl elért találat szerepelt az angyalföldi csapat neve alatt. A két KO-t követõen hazai pályán az MTK ellen gyõzelemmel szépített Mészõly Géza kerete a Ligakupa második fordulójában, és nyílván az ETO ellen is javítani szeretnének negatív mérlegükön.

U18: Zalaegerszegi döntetlen

U18: Zalaegerszegi döntetlen

Horváth Tamás ’92-es kerete Zalaegerszegen játszotta le 6. bajnoki fordulóját. A meglehetősen kemény mérkőzésen – ahol 7 sárga és 1 piros lap is született – nagy csatában a zöld-fehérek érdemeltek volna győzelmet, de a helyzetek rendre kimaradtak, így végül döntetlennel zárult a kilencven perc.

U16: Ahogy illik

U16: Ahogy illik

A múlt heti pápai botlást követően, az utolsó fordulóban ismét idegenben meccselt Kulcsár Zsolt ’94-es kerete. A fiúk az év utolsó bajnoki mérkőzéseként a Sasfészek otthonában pótolták be elmaradt első fordulójukat, ahol lemásolták a két együttes utolsó erőfelmérőjének eredményeit, hiszen 4-0-as félidei vezetést követően, 7-0-as végeredménnyel szerezték meg a három pontot, így újabb megérdemelt győzelmet arattak

Dudás felveszi a kesztyűt

Dudás felveszi a kesztyűt

Mégsem lesz a Kecskemét kölcsönjátékosa a győri Dudás Ádám, aki már vissza is tért az ETO-hoz.

Futballgyász

Futballgyász

Nemcsak az ETO, és az egész magyar futballtársadalom, de Varga Zoltán pályafutásának egykori állomáshelyei is gyászolnak. Az egykori „közönség kedvencre”, „labda-virtuózra” dicsérő szavakkal emlékezik többek között a Hertha, a Borussia Dortmund vagy a skót Aberdeen FC honlapja is. Valóban egy legendával lettünk kevesebbek, akinek emlékét örökre megőrizzük!

Átigazolások I.

Átigazolások I.

Szakítva a korábbi évek hagyományaival mikor is klubunk azt az elvet követte, hogy csak akkor kommunikál átigazolási ügyekben, ha egy-egy szerződés aláírásra került mostantól rendszeresen jelentkezünk, folyamatosan hírt adva arról, hogy kikkel és milyen eredményre jutottunk.

Hármas tornán győzne

Hármas tornán győzne

Az itthon maradó ETO szurkolók sem fognak unatkozni holnap, hiszen mozgalmas szerda délutánnak ad otthont az ETO Park. A kemping pályán 17.00 órakor kezdődő – ingyenesen megtekinthető - hármas tornán zöld-fehér árnyékcsapatunk mellett az Arab Emirátusok egyik élvonalbeli együttese, valamint a Pápa visszajátszókkal kiegészülő második gárdája tart egymásközti erőfelmérőt. A program szerint a háromszor negyvenöt perces találkozókon a hazai csapat a Veszprém megyeiekkel kezd, 18.00 órától pedig a külföld ellenféllel méri össze erejét a pápai keret, a 19.00 órától kezdődő játékban újra a visszajátszókkal kiegészülő ETO focizik majd, ezúttal az Emirátusok labdarúgói ellen. A zöld-fehér keretben várhatóan most is lehetőséghez jut majd az NBI-es csapatképen is helyet kapó Nagy Ádám. A törökországi edzőtáborban is résztvevő mindössze 20 éves védőnek mozgalmas nyári „programot” biztosított klubunk…

Táborzáró

Táborzáró

A mai nappal zárul a Győri ETO FC második napközis tábora, a tartalmas programokkal telített héten négy edző felügyelete alatt 70 gyerkőc rúgta a bőrt nap, mint nap az ETO klubépületében. A focin túl a legemlékezetesebb mindenki számára az első csapat dedikálása és a közös fotózás volt, tudtuk meg az ezúttal táborvezető szerepkörben remekelő Cs. Kovács Laci bácsitól.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink