Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO U16 Football Cup  |  Elérhetőségek
NBII: Húsvéti döntetlen

NBII: Húsvéti döntetlen

Ma délután a Nyugati csoport harmadik helyezettje látogatott el az ETO Parkba, a hűvös húsvét vasárnapi találkozó első félidejében egy büntetőből a kozármislenyi vendégek szerezték meg a vezetést, de nem sokat kellett várni Dudás Ádám egyenlítő góljára. A harcos, de mozgalmas mérkőzés második felében már nem született több találat, a 77. percben viszont Totadze második sárgalapja miatt kiállításra került, így zöld-fehér emberhátrányban és pontosztozkodással ért véget a kilencven perc.

Hagyományos győzelem!

Hagyományos győzelem!

Ahogy arról már többször beszámoltunk, a Győri ETO FC fiataljai mellett lelkesen és fáradhatatlanul, heti két „edzéssel” készül a zöld-fehérek öregfiúk csapata is. A nagy neveket felsorakoztató gárda, mint minden évben most is lejátszotta az év presztízs meccsét, a soproni „korosztályos” csapattal szemben. Szerencsére nem ment a régi barátság kárára, de a tegnap délutáni erőfelmérőn ismét a győri példaképeink arattak sikert a vendégek felett. A meccs fáradalmait pedig csak egy anekdotákkal fűszerezett jó hangulatú vacsora feledtethette az egykori legendákkal.

Middlesbrough: Kink holnap aláír
Ligakupa, 1. forduló: Gyõri ETO FC – Kaposvár	4 –

Ligakupa, 1. forduló: Gyõri ETO FC – Kaposvár 4 –

Lejátszotta elsõ tétmérkõzését Pintér Attila csapata, a fordulatos jó iramú mérkõzésen 4-3-ra legyõzte a Kaposvár együttesét. A mérkõzésen elõször a gyõri csapat szerzett gólt, majd több szép helyzetet is kialakított, de a második félidõben a vendégek fordítottak. Az utolsó percek izgalmasra sikeredtek, az ETO egyenlített, majd a hosszabbításban a vezetést is megszerezte a hazai csapat. Így gyõzelemmel zárult a 2009/2010-es nyitány...

Irány Mosonmagyaróvár!

Irány Mosonmagyaróvár!

Mivel pénteken ismét bajnoki meccset játszik Pintér Attila legénysége, a Magyar Kupa 3. fordulóját – a mérkőzések többségétől eltérően – egy nappal korábban már ma délután lejátssza az MTE Mosonmagyaróvár csapata ellen a Győri ETO FC. A 15.30-kor kezdődő találkozót Edelmayer Attila vezeti, segítői dr. Bede Tamás, és Szeles Krisztina lesznek. A bíró először fújja a sípot zöld-fehér tétmérkőzésen. A kilencven percet az eto.hu on-line közvetíti.

U14: Újabb három pont

U14: Újabb három pont

Az ősz utolsó hazai meccsén mosonmagyaróvári játékosokkal mérte össze erejét Nagy Attila ’96-os gárdája. Már a szombat délben kezdődő találkozó első felében magához ragadta a kezdeményezést az ETO, jó felfogásban, motiváltan játszottak a hazaiak. Így a csapatként muzsikáló, az ellenfél kapujába négyszer is beköszönő zöld-fehérek győzelme egy percig sem forgott veszélyben.

Fegyelmezett játékkal

Fegyelmezett játékkal

A Győri ETO FC ötödik alkalommal edzőtáborozik Törökországban, a csapatban egyetlen játékos van, aki mind az öt alkalommal részt vett a mediterrán felkészülésen. Sasa Stevanovic, a gárda csapatkapitánya, most is örömmel érkezett a valóban minden igényt kielégítő szállodába, ahol az elmúlt héten az NBII-es válogatott, jelenleg pedig a Debrecen csapata is tartózkodik.

Senki sem érdemelt győzelmet Kispesten

Senki sem érdemelt győzelmet Kispesten

A Győr gól nélküli döntetlent ért el a Bozsik-stadionban, és így tovább őrzi tavaszi veretlenségét Gyenge színvonalú mérkőzésen, 0–0-s döntetlent játszott egymással a Bp. Honvéd és a Győr a labdarúgó Soproni Liga 21. fordulójában.

Bronzfotók!

Bronzfotók!

Ahogy az lenni szokott a legrosszabbkor jött a technikai probléma, és hiába kerültek fel már a mérkőzés másnapján a bronzmérkőzésünk képei a honlapra, csak mától tudják újraélni az élményeket a szurkolóink. A rend helyreálltával a több mint háromszáz fantasztikus fotót a Drukkerkocsma, Fotó menüpontja alatt kereshetik az érdeklődők.

Irány Montpellier!

Irány Montpellier!

Újabb izgalmas idegenbeli meccs, egyben tartalmas utazás biztos a győri klub életében, hiszen augusztus 5-én este a Földközi-tenger partján, Franciaországban lép pályára felnőtt csapatunk. Az EL harmadik körének visszavágójára szurkolói utazást szervez a Győri ETO FC; a közvetlen repülőgépen kb 80-100 drukker számára tudunk helyet biztosítani.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink