ETO 115 Toto  |  Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO U16 Football Cup  |  Elérhetőségek
Táborzáró

Táborzáró

A mai nappal zárul a Győri ETO FC második napközis tábora, a tartalmas programokkal telített héten négy edző felügyelete alatt 70 gyerkőc rúgta a bőrt nap, mint nap az ETO klubépületében. A focin túl a legemlékezetesebb mindenki számára az első csapat dedikálása és a közös fotózás volt, tudtuk meg az ezúttal táborvezető szerepkörben remekelő Cs. Kovács Laci bácsitól.

U17: Pécsi döntetlen

U17: Pécsi döntetlen

Horváth Tamás lányai Pécsen léptek pályára a hétvégén, a harmadik bajnoki meccs elején nagyon fáradtan mozgott a zöld-fehér csapat, és nem is volt túl biztató az első félidei eredmény sem. A második játékrészben azonban felpörögtek az események és zöld-fehérek végül döntetlenre hozták a találkozót.

Gyors válaszával lépett közelebb az elődönt&#

Gyors válaszával lépett közelebb az elődönt&#

1-1-es döntetlenre végzett egymással a Budapest Honvéd és a Győri ETO a Bozsik-stadionban a két csapat Magyar Kupa-negyeddöntőjének első felvonásán. A kispestiek szereztek vezetést Moreira révén a második félidőben, ezt öt percre rá Alekszidze egyenlítette ki.

Akik nélkül nem jött volna létre…

Akik nélkül nem jött volna létre…

Véget ért a Győri ETO FC felnőtt csapatának február 3-án rajtoló törökországi edzőtábora. Hatalmas felelősség egy ekkora csoport utaztatásáról és mindennapi munkájáról gondoskodni, de szerencsére, minden a legnagyobb rendben zajlott az elmúlt napokban. Bár a vihar miatt sok csapatnak, köztük a DVSC-nek is le kellett mondania felkészülési mérkőzéseket, a zöld-fehérek olyan szerencsével jártak, hogy mindössze egy napra kényszerültek konditermi munkára. Hála többek áldozatos munkájának, és a klub elnökének, Tarsoly Csabának egy remek felkészülésen van túl a győri keret.

U19: Három pontos félidő

U19: Három pontos félidő

Ifi csapatunk az élbolyban szereplő Ferencváros fiataljait látta vendégül szombaton délben, a gólnélküli első félidőt követően tartalmas negyvenöt perc következett. Lortkiphanidze Daviti kilenc percen belül duplázott, a zöld-fehér vendégeknek pedig már csak a szépítésre futotta, így értékes három ponttal gazdagodott Preszeller Tamás ’91-es kerete.

Kettős pótlás felemás eredménnyel

Kettős pótlás felemás eredménnyel

Varga Antal, és Rozmán László dobogóért küzdő csapata a 21. fordulóban elmaradt mérkőzését pótolta be szerda délután. A Sopron elleni hazai találkozókon felemás eredmény született, hiszen ’95-öseink mérkőzésén Kamara Jenő és Alasztics Benjamin gólja nem volt elegendő a pontszerzéshez. Míg a ’97-es gárda esélyt sem adva az ellenfelének, négy válasznélküli góllal tartotta itthon az értékes három pontot.

Soproni League, 1st round: Újpest – Győri ETO

Soproni League, 1st round: Újpest – Győri ETO

Our first class squad played on Sunday in a fast and exciting play on the pitch of Újpest. It was the first championship match of our team in the season and teams closed the match without scores. Both teams were continously fighting and had some nice and interesting chances but finally only scoredraw closed their play.

Négy év után győznének Angyalföldön

Négy év után győznének Angyalföldön

Pénteken 19 órakor a Vasas otthonába látogat a Győri ETO FC a Soproni Liga 2. fordulójában. A zöld-fehérek utoljára négy éve tudtak győzni a Fáy utcában.

U14: Három pont Mosonmagyaróvárról

U14: Három pont Mosonmagyaróvárról

Szombaton délelőtt, Mosonmagyaróváron meccselt Nagy Attila ’96-os kerete. Az agresszíven futballozó MTE ellen nehezen lendültek játékba a zöld-fehérek, aztán egy szép kontra támadás végén sikerült megszerezni a vezetést. A gól megnyugtatta a csapatot és rátaláltak a mérkőzés ritmusára a fiúk. A második játékrészben már az ETO irányított, és egy remek góllal be is biztosították a három pont sorsát a győriek.

Negyvenöt éve

Negyvenöt éve

A Chemie Leipzig – összesítésben – 6-2-es legyőzése után kereken negyvenöt éve, 1964. november 18-án a BEK második fordulójában 5-3-ra verte a Lokomotiv Szófia tizenegyét az ETO. Tizenegyezer ember láthatta, hogy Győrfi és Povázsai kétszer, Korsós egyszer talált be a bolgárok kapujába, a vendégcsapatból Kotkov duplázott, Debarszki egyszer járt sikerrel. Bár december elején Szófiában 4-3-ra kikapott a csapat, bejutottak a legjobb nyolc közé. Keglovich 16 méterről lőtte a zöld-fehérek továbbjutást jelentő bombagólját. A negyeddöntőben DWS Amsterdam csapatát búcsúztatták a győriek 2-1-es összesítéssel, az elődöntőben viszont már túl kemény diónak bizonyult a Benfica kerete.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink