Döntetlen Érden
Javuló játékkal, de 1-1-es döntetlent játszott az ETO FC Győr az Érdi VSE otthonában.
Javuló játékkal, de 1-1-es döntetlent játszott az ETO FC Győr az Érdi VSE otthonában.
Egy pályán tartotta edzését az U21-es magyar válogatott és az ETO csapata. Az edzést követően közös fotóra és eszmecserékre is sor került, hiszen a válogatott tagjai közül Mervó, Kalmár, Nagy és Lenzsér nemrégiben az ETO mostani játékosaival játszott együtt itt Győrben.
Csütörtökön Budapesten a Kozma úti temetőben 14:30-kor helyezik végső nyugalomra Verebes Józsefet. Az ETO képviseletében Dr. Drucskó Zoltán fog beszédet mondani, aminek megalkotásában Bolla Péter (Polgármesteri biztos) és Papp Győző (Kisalföld) is közreműködött.
Túl van idei első nemzetközi felkészülési mérkőzésén U18-as válogatottunk, amelyben az NBIII.-as kerettag, Tóth Dávid is pályára lépett. A sikeres szereplést követően válogatott élményeiről számolt be nekünk a védő.
Múlt héten szombaton az SK Rapid Wien csapatánál vendégeskedtek az ETO FC Győr munkatársai. A látogatás során szerzett tapasztalataikat osztják meg velünk a kollégák.
Az FC Ingolstadt U-16-os csapata egy mini tornán vett részt itt Győrben az ETO akadémiáján
Az ETO koordinációs edzője Győr város díszpolgári címét vehette át a március 15.-ei díszközgyűlésen
Hetvenöt éves korában elhunyt Verebes József, a nyolcvanas évek legendás győri sikercsapatának vezetőedzője. Verebes Józsefet az ETO FC Győr saját halottjának tekinti.