Győzelem az edzőmeccsen
Az első hazai edzőmeccsen 2-1-re legyőztük az STC Salgótarján csapatát. Két fiatal akademistánk, Szalai és Fekete talált be. Folytatás pénteken 18:00-kor Parndorfban.
Az első hazai edzőmeccsen 2-1-re legyőztük az STC Salgótarján csapatát. Két fiatal akademistánk, Szalai és Fekete talált be. Folytatás pénteken 18:00-kor Parndorfban.
Az ETO táborozókat tegnap Kalmár Zsolt, ma pedig Priskin Tamás lepte meg, a gyerekek nagyon örültek a meglepetésnek, rögtön megrohamozták a fiúkat autogramokért. Az eltelt 3 napban az edzés mellett szerepelt uszodai program és állatkerti látogatás is.
Boros Lukács az ETO egykori kapusa, több mint 100 elsőosztályú mérkőzésen védte a zöld-fehérek hálóját, mostantól a kapusokat edzi az ETO-nál.
Sem a Fradi, sem az MTK második csapata és a BKV Előre sem szerepel idén a bajnokságunkban, míg utóbbi kettő a keleti, a Fradi a közép csoportban kapott helyet.
Gyagya Attila a ZTE csapatától érkezik Győrbe. A rutinos, 108 NBI.-es bajnokival rendelkező védő tapasztalata nem csak a klubnak, hanem a fiatal játékosoknak is nagy segítség lehet.
Nem sikerült a gyözelem, de nem szégyenkezhetünk, hiszen szoros meccset játszottunk a szezon első edzőmeccsén, az NBI.-ből kiesett Puskás Akadémia ellen. Folytatás szerdán hazai pályán a Salgótarján ellen.
Véglegessé vált a felkészülési mérkőzések időpontja, jön a Salgótarján, a Mosonmagyaróvár és a DAC II. is, ezért a hét edzőmeccsből 3-at itthon játszunk, amelyekre várjuk szurkolóinkat.
Bemutatkozó sorozatunk első részében Kulcsár Kornél, Fejes János és Kunsági Roland árulja el nekünk melyik volt a legszebb pillanatuk a pályán, mit csinálnak, amikor nem edzenek és milyen célokkal érkeztek Győrbe.
A következő szezont Csató Martin feltehetően a Dorog, Mayer Milán az MTE csapatában kezdi. Szabó Zsolt, Weitner Ádám, Deli Zoltán, Dávid Ferenc, Imrik László és Kerékgyártó Dávid lejáró szerződését nem hosszabbítja meg a klub. Sok sikert kívánunk nekik pályafutásuk folytatásához!
7 új játékosával a fedélzeten kezdi meg felkészülését az ETO FC Győr a következő szezonra. Az érkezők egytől-egyig NBI és NBII-es rutinnal rendelkező játékosok, akik közül többen utánpótlás válogatottakban is szerepeltek.