Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek
NBII: Jön a hetedik!

NBII: Jön a hetedik!

Hat meccsen már túl van az ETO árnyékcsapata, a közelgő rajtig még három barátságos találkozó vár Klement István és Galambos Zoltán tanítványaira. Holnap délután 16.00 órakor a szlovák harmadosztályú, Raca játékosaival tart erőfelmérőt a zöld-fehér keret, szombaton 14.00 órától pedig egyetlen idegenbeli felkészülési meccsükön, az osztrák ötöd osztályban szereplő Neusiedler gárdájával fociznak majd a srácok. Eddig mindegyik találkozón a kezdő tizenegyben kapott helyet Molnár Péter, a 26 éves hálóőr eszén mindössze egyszer járt túl az ellenfél, hiszen csak a múlt szombati, Pápa elleni találkozón köszöntek be kapujába.

Játékra jelentkezik

Játékra jelentkezik

Októberi sérüléséig Vladimir Djordjevic minden őszi meccs alapemberének számított, szerb védőnk azóta próbálja megtalálni régi önmagát. A cél már nincs messze, hiszen egy NBII-es és egy élvonalbeli találkozón is pályára lépett már a labdarúgó, és a Zalaegerszeg ellen is játékra jelentkezik.

A rutin meg az

A rutin meg az "évek"

Több fiatal tehetség is bontogatja szárnyait az ETO-ban, közülük néhányan a hétvégén számot is adtak tudásukról, az amúgy sem éppen koros kerettel kiálló NBII-esek között. A Gyirmót ellen pályára lépők átlagéletkora 21 év volt, úgy, hogy a 38 éves csapatkapitány, Jäkl Antal három játékosnál is több mint húsz évnyi korkülönbséggel vitte a prímet. A csereként beálló három legfiatalabb labdarúgó, Németh László, Windecker József, és Miklós Viktor nemcsak klubunkban, de az utánpótlás válogatottaknál is rendszeresen játéklehetőséghez jut. A mindössze 16 éves Viktor – aki az U17-es szlovák válogatott tagja – szombaton élete első gólját is megszerezte a másodosztályban, amikor is a 89. percben Boros kapus felett a kapu bal oldalára emelt, ezzel beállítva a bajnokaspiráns elleni 4-1-es végeredményt.

Menetrend szerint

Menetrend szerint

Amíg a zöld-fehér vezetőség a hivatalos kötelességeinek tett eleget, a csapat napja is szigorú rend szerint zajlott. A reggelit követően „edzés” gyanánt közös, belvárosi séta következett, az ebéd után pedig videózással egybekötött taktikai megbeszélés. A csendes pihenőből ma is az uzsonna ébresztette a csapatot, a fiúk 18.30-kor indulnak majd a találkozó színhelyére.

Még nincs bérleted?!

Még nincs bérleted?!

Az állandó belépők árusításának megkezdése óta több mint 870 kártya talált gazdára. De azoknak a szurkolóinknak sem kell aggódni, akik még híján vannak zöld-fehér bérletüknek. A Győri ETO FC klubházában, munkanapokon továbbra is megvásárolhatóak a plasztikkártyák, érdeklődni Kovács Tivadarnál a 304 618 908-as mobiltelefonszámon lehet.

Már nem csak a lelátóról

Már nem csak a lelátóról

Gól nélküli félidőt követően a semmiből szerzett vezetést a kék-fehér vendégcsapat pénteken este a Soproni Liga 8. fordulójában, a győri fiúk nem adták fel a meccset, de egy jól eltalált labdával csak döntetlenre végződött a hazai mérkőzés. Az utolsó bajnoki fordulóban ezért is hiányzott mindenkinek Tarmo Kink az ETO Park centerpályájáról. Bár a szurkolásra nem lehetett panasz, olyan szívmelengető HAJRÁ – ETO-zást produkált a két nézőtér, amire csak az idősebbek emlékezhetnek! Az észt csatár megfázása miatt szintén csak a közönség soraiból tehetett hozzá a Zalaegerszeg ellni mérkőzéshez, most szombaton azonban már várhatóan újra magára húzhatja ETO-s mezét a háromgólos, cseles légiós.

Nem bírt az őszi bajnok az NB I legjobb védel

Nem bírt az őszi bajnok az NB I legjobb védel

Gólnélküli döntetlennel zárta a bajnoki szezont a Videoton és a Győri ETO egymás ellen a Sóstói-stadionban. Az NB I legjobban záró védelme igazán nagy ziccert sem engedélyezett a fehérváriak gólgépezetének, sőt, ha Nicorec lövése nem a kapufán csattan, akár még nagyobb meglepetés is születhetett volna.

U10: Hétvégi dupla torna

U10: Hétvégi dupla torna

NagyTamás irányításával két részre osztva szombaton, Székesfehérváron, vasárnap Komáromban vett részt egy-egy teremtornán az ETO ’99-es korosztálya. Fehérváron a csoportból veretlenül jutottak az elődöntőbe a zöld-fehérek, legyőzve a BVSC, Siófok és a Videoton csapatait. Az elődöntőben sajnos nem jártak ilyen sikerrel, kikaptak a budapesti SZAC csapatától, majd a bronzmérkőzésen is vereséget szenvedtek a Videotontól, így a 4.helyen végeztek. Vasárnap Komáromban járt az U10-es korosztály, ahol a csoportmeccsek folyamán nyertek a Komárom és a REAC ellen, döntetlent játszottak a Fradi ellen. Az elődöntőben viszont kikaptak a Kispesttől. A bronzmeccsen újra a Fradi volt az ellenfél, az izgalmas mérkőzésen a Pálfi Donát és Kovács Krisztián remek egyéni megmozdulásaival 2-0-ra nyertek. A harmadik helyezésen túl, Pálfi Donátot a torna legjobb kapusának választották. De a másik csapat hálóőre is dicséretet érdemel, hiszen Kürnyek Félix az egy évvel idősebb U-11 gárda kapuját védte remekül a győrújbaráti tornán.

Közösen a közös célokért: Meghívó a csapattól

Közösen a közös célokért: Meghívó a csapattól

Szerdán délután az NBI-es csapat tagjai arra az elhatározásra jutottak, hogy a médiában szított ellentétet a csapat és a szurkolók között rendezni kell, és ehhez az első lépést a csapatnak kell megtennie. A játékosok úgy döntöttek, hogy a hétvégére szervezett szurkolói busz(ok)at saját zsebből finanszírozzák. Ezen kívül minden ETO szurkolónak, aki – egyénileg vagy busszal -elkíséri a csapatot Zalaegerszegre, megváltják a belépőt. A csapat által fizetett külön járat(ok)ra a megszokott rend szerint az f.nora@eto.hu email címen, vagy a 305 594 124-es mobiltelefonszámon lehet. Az ingyenes járat április 18-án, 14.00 órakor, az ETO klubházától indul majd.

U18: Pont nélküli évzáró

U18: Pont nélküli évzáró

Kulcsár Zsolt legénysége Szombathelyen tartotta az év utolsó erőpróbáját. A múlt heti, bepótolt 15. forduló nem sok sikert tartogatott ’92-eseink számára. Zöld-fehérjeinknek nem sikerült gólt szerezni, míg az éllovas vendégek háromszor is megzörgették az ETO kapuját, így végül pont nélkül tért haza a győri csapat.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink