Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek
Parádés győzelemmel a Fradi otthonában

Parádés győzelemmel a Fradi otthonában

A lány nagypályán U15-ös bajnokság legnagyobb sikerét érte el a Győri ETO FC csapata, miután a listavezető Ferebcváros otthonában fölényesen tudott nyerni csapatunk. A diadal azért is különleges, mert fél éve Győrben még az FTC nyert 9-1-re, így a meccs esélyese természetesen a hazai csapat volt. Süle János tanítványai azonban nagyszerűen játszottak, és a jó erőkből álló FTC-t 4-1-re legyőzték. Gratulálunk!

Negyedszer vezet Iványi meccset nekünk

Negyedszer vezet Iványi meccset nekünk

Az MLSZ Játékvezetői Bizottsága kijelölte a hétvégi forduló sípmestereit. Eszerint az OTP Bank Liga 27. fordulójában Iványi Zoltán vezeti majd a Haladás elleni mérkőzésünket. A játékvezető közreműködése mellett az idei szezonban még nem szereztünk pontot, hiszen az MTK (1-2), a Videoton (2-3) és a Ferencváros (0-3) elleni találkozókon bíráskodott Iványi Zoltán az idei szezonban.

Három kapusa debütált az élvonalban

Három kapusa debütált az élvonalban

Kisebb rekordnak számíthat, hogy egy bajnokságban egy kapusedzőnek három neveltje is szóhoz jut hétről hétre a bajnokság legmagasabb osztályában. Tőkés László, az ETO kapusedzője ezzel büszkélkedhet, ráadásul úgy, hogy egyik játékosa sem itt Győrben szerepel (azaz ha Horváth Dániel bemutatkozna, akkor négyre emelkedne ez a szám) Nagy Gergely Dunaújvárosban míg Molnár Péter a Paksban bizonyított, Gyürü László pedig a Haladásnál esett át a tűzkeresztségen, a legutóbbi három fordulóból kettőben ő állt a kapuban. Tőkés László büszkén mesél tanítványairól, akikkel a mai napig is jó kapcsolatot ápol, és mindegyikükkel gyakran beszélnek telefonon.

U17: vereség a listavezető ellen

U17: vereség a listavezető ellen

Nem sikerült meglepetést okoznia klubunk U17-es csapatának a listavezető Puskás Akadémia ellen. Fórián Zsolt csapata az első 45 perc után még csak egy gólos hátrányban volt, de a második játékrész elején bekapott két találat végleg eldöntötte a meccset. Csapatunk becsületgólját Kelemen Bálint szerezte a 86. percben, 3-0-ás hazai vezetésnél. A felcsútiak még erre is volt válaszuk, hiszen a végén még kettő berámoltak, így alakult ki az 5-1-es végeredmény.  

Fél tucat győri gól idegenben

Fél tucat győri gól idegenben

Magabiztos győzelmmel kezdték a rájátszást az NBII-ben a győri hölgyek. Németh Loretta egymaga négy gólt szerzett, ezzel pedig oroszlánrészt vállalt a Nyírség NSC legyőzésében. A Győr öt fordulóval a bajnokság vége előtt a második helyen áll a tabellán.   

Igazságos döntetlen Mosonmagyaróváron

Igazságos döntetlen Mosonmagyaróváron

Kűzdelmes mérkőzésen önfeláldozóan védekeztek a hazaiak, így pontot szereztek csapatunk ellen Mosonmagyaróváron. A majálisnak köszönhetően nagyon sokan választották kikapcsolódásnak ezt a mérkőzést, ahol az ETO állt közelebb a győzelemhez, Szabó Bence még a kapufát is eltaláta, de a vezetést nem sikerült megszerezni.

Érettségi előtt az NB I-ben bizonyítottak

Érettségi előtt az NB I-ben bizonyítottak

Az ETO két fiatal játékosa, Kerékgyártó Dávid és Nagy Ádám is bemutatkozott most tavasszal az NB I-ben. A fiúk három héttel az érettségijük előtt bizonyíthattak az élvonalban. Kamocsai Rita, a Kisalföld újságírója beszélgetett velük pár nappal ezelőtt, az írást a hétvégi mellékletben tette közzé a napilap.

Miriuta: becsülettel dolgoztunk a héten is

Miriuta: becsülettel dolgoztunk a héten is

Pogacsics - Brdarovski, Lipták, Lang, Ibanez - Kamber, Windecker, Bucsa - Koltai, Priskin, Rudolf. Ez a kezdőcsapat szerepelt legutóbb a Puskás Akadémia ellen, akikkel szemben sikerült begyűjteni a három pontot, és minden bizonnyal ez a kezdő lesz majd az Újpest ellen is. Ez lesz az utolsó bajnoki meccsünk a licence pótlásának határideje előtt, tehát ma még bízhatunk a csodában, a jövő héten ilyenkor már kimondják felettünk az íttéletet. ( Fotó: www.sportolunk.sk )

Jön a 137. meccs az Újpest ellen

Jön a 137. meccs az Újpest ellen

Vasárnap 137. alkalommal csap össze az ETO és az Újpest. Az eddig lejátszott 136 mérkőzésen 42 győri és 59 Újpest-győzelem születet, 35-ször pedig döntetlenre végeztek a felek. A gólkülönbség a mi szempontunkból 195-264 - ugyanakkor az elmúlt évek mérlege imponáló: utoljára a 2006/07-es szezonban tudtak nyerni a lila-fehérek, igaz akkor kétszer is. A legutóbbi 7 találkozóból ötöt megnyertünk a Szusza Ferenc Stadionban (2-1, 2-1, 3-1, 0-0, 3-0, 1-1 és 3-1). 

Rendőri felvezetést kapnak szurkolóink

Rendőri felvezetést kapnak szurkolóink

Az OTP Bank Liga hétvégi fordulójában az Újpest FC – Győri ETO FC labdarúgó mérkőzés 2015. május 3-án 16.30 órakor kezdődik a Szusza Ferenc stadionban. Az újpesti rendőrkapitányság kéri azokata gépkocsikkal vagy autóbuszokkal érkező ETO drukkereket, akik a helyszínen szurkolnak csapatunknak, hogy az M1/M7 autópálya közös szakaszán a 10. km szelvényénél található AGIP benzinkút parkolójában gyülekezzenek 15.00 és 15.15 óra között, innen pedig rendőri felvezetéssel juthatnak el a stadionhoz.   

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink