A Diósd együtteséhez utazik szombaton második csapatunk. A diósdiak a negyedik helyen állnak a tabellán. A mieinknek a második hely szinte már biztos, de még akár az első hely is meg lehet, hiszen négy meccsel a vége előtt 5 pont a hátrány a listavezető Budaörssel szemben.
Egy Ausztráliában élő ETO szurkoló írt levelet a napokban Sasa Stevanovicnak és Miriuta Lászlónak címezve. Gönye Leslie nem Magyarországon született, de szülei, mint írja farádiak, ő maga pedig a 74-es UEFA Kupa szerepléstől kezdődően követi, mi történik a csapattal. 1987-ben látta először élőben kedvenceit, s miután azóta is többször járt már Győrben, a mai csapat játékosait sem csak az online stream és a video összefoglalók segítségével ismeri.
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatja a labdarúgást és a sportot szerető embereket, hogy hosszú egyeztetéseket követően sikerült megoldani a győri utánpótlás helyzetét, valamint azt, hogy a 111 éves egyesület tovább tudjon működni a jövőben. Az utánpótlás csapatok továbbra is a legmagasabb osztályú bajnokságban szerepelhetnek majd kiemelt egyesületként és kiemelten támogatott akadémiaként, míg a legidősebb utánpótlás korú csapat számára az NB III-ban nyílik meg a szereplés lehetősége - olvasható a közleményben, amit változtatás nélkül közlünk.
Napokon belül eldőlhet, indulhat-e az NB III-ban jövőre csapatunk. Az alábbiakban összegyűjtöttük az utánpótlás neveléssel kapcsolatos legfontosabb, objektív adatokat.
Egy fantasztikus hangulatú mérkőzésen a becsületéért játszó csapatunk legyőzte a kiesés ellen menekülő Haladást. A mieink végig kézben tartották a mérkőzést, és előbb Rudolf, majd Koltai góljával szerezték meg a vezetést, amit a második félidőben Lipták növelt. A folytatásban ugyan ismét felzárkózott a Haladás, de egyenlítenie már nem sikerült, így a Puskás Akadémia után a szombathelyieket is sikerült legyőzni tavasszal hazai pályán.
Nem lesz jó a hangulat a mai edzésen, hiszen ma dőlt el végleg, hogy nem tud jövőre az NB I-ben indulni a csapat. Szombaton ettől függetlenül a pályán nyilván mindent meg fognak tenni a csapat sikeréért mindazok, akik helyet kapnak Miriuta Lászlótól a kezdőcsapatban, vagy csereként szóhoz jutnak. A tervek szerint az újpesti kezdő nem fog változni, így a Pogacsics - Nagy Á., Lipták, Lang, Ibanez - Brdarovski, Kamber, Pátkai - Koltai, Priskin, Rudolf tizenegy kezd majd a Haladás ellen, 18.30 órakor az ETO Stadion utolsó előtti NB I-es találkozóján. Miriuta László azt mondta: győzni akarnak, de a három pontnak aligha fognak úgy örülni, mint eddig.
Ezúton tájékoztatjuk szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy sajnos nem tudtuk teljesíteni az OTP Bank Liga 2015/16-os indulásához szükséges licence követelményeknél az előírt hiánypótlást. Mindez azt jelenti, hogy bár a pályán elért eredmények alapján jogosult lehetne klubunk, hogy a legmagasabb osztályban szerepeljen, a kialakult körülmények miatt erre mégsem lesz lehetősége.
Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a május 9-én, 18.30 órakor kezdődő Győri ETO FC - Haladás OTP Bank Liga mérkőzésen a kialakult helyzetben a korábbi tavaszi találkozókhoz hasonlóan ismét csak a nyugati oldal szektorait nyitjuk meg - így arra kérjük valamennyi keleti oldali bérletesünket, hogy ezúttal ők is a nyugati oldalon, a szabadon maradó helyek valamelyikéről nézzék a találkozót. Az esetleges kellemetlenségért előre is elnézést kérünk, és egyben köszönjük a megértést.