Nagy harc, kis vereség!
Nagy iramú mérkőzésen jó teljesítményt nyújtottak lányaink, de 2-0-s vereséget szenvedtek a hatszoros magyar bajnokkal szemben.

Csapatunk nagyot küzdött, ennek ellenére a pontszerzés elmaradt. De csalódottak nem lehetünk a lányok bemutatták milyen közel is tudnak kerülni a hazai elithez.
Az első félidőben nagyot küzdöttek a csapatok. Lányaink nem illetődtek meg ellenfelüktől, méltó ellenfelei voltak a fővárosi gárdának. Helyzetek mindkét oldalon adódtak. Győri részről a nagy szervezettség mellett kiváló kapus és védőmunkát is láthattak a kilátogató nézők.
A 3. percben Süle Dórát ugratták ki, lövése a kapufáról kipattant. Két perccel később a vendégek is feljegyezhettek egy kapufát, Kaján Zsanett csavarta rá a szögletet. A győri lendület ezután sem hagyott alá, sőt Süle Dóra tört be a tizenhatoson belülre egy védővel a nyakában, aki hátulról próbálta lassítani a játékvezető szerint szabályosan.
Az első félidő legnagyobb helyzete Pádár nevéhez fűzhető, egy kiugratás után egy az egyben találja magát a kifutó Szabó Enikővel, emeléssel próbálkozik, de célt tévesztett. Az első játékrész végén 0-0-s eredménnyel mehettek a felek pihenni.
A második félidőben játékosaink nagyon magukra húzták a vendégeket. Nem nagyon tudtuk saját térfelünket átlépni és veszélyes helyzetet kialakítani, mint az első félidőben. Az 56. percben egy szabadrúgást követően Pádár Anita bólintott a kapuba. (0-1)
Csapatunkat nem zavarta meg a találat ezután is próbáltak masszívan védekezni, de támadásokat csak néha-néha tudtak vezetni. A pontszerzési reményeinket Pádár Anita oltotta el. Egy rossz felszabadítás után gyorsan visszakerült a játékszer a tizenhatoson belülre, amit Pádár 5 méterről a kapuba vágott. (0-2)
A lányok nagyon fegyelmezetten játszottak, Fleck Nikolett irányításával a védelmünk is jól működött, amit a „nagyok” ellen most tudtunk először megmutatni.
Fleck Nikolett (ETO): - Szerintem az első félidőben hatalmasat játszottunk, egymásért küzdöttünk. Erre a 0-0-s eredményre szerintem senki sem számított. De a második félidőben kicsit visszaestünk, ennek volt köszönhető a két gól. Szoros mérkőzés volt a célunk ez sikerült. A két gól egyéni hibák következménye volt, máskor megpróbálunk jobban figyelni.
Horváth Tamás (ETO, vezetőedző): - Különösen az első félidőben játszottunk nagyon jól. Helyzeteket is kidolgoztunk, meg voltak a lehetőségeink. Második félidőben várható volt, hogy egy kicsit elfáradunk, de minden dicséret megilleti a lányokat.
Medgyes Péter (MTK, vezetőedző): - Nagyon idegesen pontatlanul játszottunk. A héten kimaradt pár labdás edzésünk, ez meg is látszott a csapaton. Az elején hibáinkkal felhoztuk az ellenfelet, bár volt pár tiszta helyzetünk. Második félidőre kicsit javult a játékunk, de nem vagyok teljesen elégedett.
Jet-Sol Liga 9. forduló
Győr, ETO Park, „Műjég” pálya
2015.10.31. szombat 16:00
Játékvezetők: Tolnay Annamária, Makkos Rozália, Orbán Krisztina
ETO FC Győr – MTK Hungária FC 0-2 (0-0)
ETO: Szabó – Fél A., Fleck, S. Amanda, Fél P., Kovács (Kalmár 60’), Soós, Öreg, Németh, Süle, Vígh
Vezetőedző: Horváth Tamás
MTK: Varga –Csányi (Papp Dóra 80’), Demeter, Pinczi, Szabó, Hummel-Smuczer, Nagy Á. (Méry 65’), Nagy L. (Diószegi 53’), Herczeg, Kaján, Pádár
Vezetőedző: Medgyes Péter
Gólszerzők: Pádár Anita (56’,65’)