Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Az MTK érkezik!

Női labdarúgócsapatunk szombaton a hatszoros bajnok MTK lányait fogadja.

Az MTK érkezik!

Ellenfelünk az ország egyik legjobb csapata az MTK lesz. Keretüket sok-sok kiváló magyar labdarúgó alkotja. Például a Pádár Anita, aki egymás után 16 szezonban lett gólkirálynő, a mi keretünkben pedig vannak olyan játékosok, akik meg se születtek mikor ő már gólkirálynői címet ünnepelhetett.

Az MTK lányai jelenleg vezetik a tabellát és nyolc találkozón csak hat gólt kaptak és 37-et lőttek, ebből sajnos nekünk kilencet még a második fordulóban.  De meg kell említeni együttesünk is kiváló „őszt” zárt, jelenleg a 3. helyen áll. Lányaink hazai pályán eddig 5-ből öt mérkőzést megnyertek

Horváth Tamás vezetőedző elmondta: - Azóta sok minden változott stabilabb lett a védekezésünk, sokkal szorosabb eredményre számítok. Tudjuk ellenfelünk egy nagyszerű csapat és ők a találkozó esélyesei, de szeretnénk megnehezíteni a dolgukat, ehhez nagy fegyelmezettségre lesz szükségünk.  Szerencsére abban az összeállításban léphetünk pályára amiben szeretnénk, mert mindenki egészséges.

A találkozó szombaton szurkolóbarát időpontban, délután 16:00-kor a „Műjég” pályán lesz. Várunk mindenkit a pálya mellé szurkolni! Adjuk meg a lendületet a lányoknak egy bravúros eredmény eléréséhez.

További híreink

A Soroksár legyőzésével a második helyen telel női labdarúgócsapatunk
Nagy szélben nagyszerű játék

Nagy szélben nagyszerű játék

A Simple Női Liga 12. fordulójában csapatunk a Soroksár gárdáját fogadta az őszi szezon utolsó mérkőzésén, ahol magabiztos győzelmet aratott, így a 2. helyről várhatja a tavaszi folytatást.

Hazai évzáró a hölgyeknél

Hazai évzáró a hölgyeknél

Szombaton 13 órakor hazai környezetben („kemping-pálya”), a Soroksár együttesét fogadja az ETO FC Győr NB I-es női labdarúgócsapata, amely győzelme esetén, a bajnoki döntőt érő második helyen telelne.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink