Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Jó kezdésben bíznak

Az ETO FC Győr férfi együttese, szombaton 18.00 órakor hazai pályán kezdi az NBIII-as bajnokságot a Csornai SE ellen.

Jó kezdésben bíznak

Németh Zoltán az ETO FC Győr vezetőedzője beszámolt a csapat felkészüléséről, az eltervezett munkát úgy érzi, becsületesen elvégezték játékosai, ezért bizakodva várják a bajnoki rajtot.

Több hiányzója is lesz a győri csapatnak, mivel öt játékosuk már hosszabb ideje sérült. Csató Martinnak hasfalhúzódás, Szabó Zsoltnak keresztszalag, Borkai Ádámnak a hajlító izomszakadás, Vörösbaranyai Armandnak bokaszalag problémája van, Pákolicz Dávidnak pedig az Achillesével küszködik, még a rehabilitációját végzi.

A győriek mestere szerint felfokozott mérkőzésre lehet számítani, illetve figyelmeztet, manapság nincs könnyű mérkőzés egyik osztályban sem. „- Megyei rangadó lesz, szomszéd városok csatája, mindjárt ezzel kezdünk. Biztos, hogy felfokozott hangulatú mérkőzés lesz. A Csornában szerepelnek korábbi győri játékosok, akik itt nevelkedtek, biztos, hogy dolgozik bennük a bizonyítási vágy.

"- Hazai pályán mindent meg fogunk tenni a győzelemért, mert egy jó kezdésre mindenféleképpen szükségünk van." – zárta beharangozóját az ETO vezető trénere.

Preszeller Tamás szakmai igazgató a bajnoki rajttal kapcsolatban elmondta: „- Szeretném, hogy nagyon sokan kilátogatnának az új állapotú ETO-t megnézni. Remélem, a fiatalok be tudnák bizonyítani azt, hogy tehetségesek és szép játékra képesek. Mindenképpen győzelmet várok!”

Az ETO szakmai igazgatója emellett örülne annak is, ha egymásra tudna találni a néző és a játékos Győrben.

 

etofutsal.hu

 

 

 

További híreink

Döntetlen a nyugati rangadón

Döntetlen a nyugati rangadón

A Merkantil Bank Liga 8. fordulójában csapatunk nyugati rangadón fogadta a Szombathelyi Haladás gárdáját, ahol nem bírt egymással a két csapat, és 1-1-es döntetlen született.

Az óbudaiak elvitték a három pontot

Az óbudaiak elvitték a három pontot

Az NB III Észak-Nyugati csoportjának 8. fordulójában fiataljaink az óbudai III. Ker. TVE gárdáját fogadták hazai pályán, ahol ideálisnak nem nevezhető körülmények között egygólos vendég győzelem született.

Kétgólos győzelem Zsámbékon

Kétgólos győzelem Zsámbékon

Zsámbékon kezdte meg csapatunk a MOL Magyar Kupa küzdelmeit az idei kiírásban, amely a harmadik fordulóban Zsámbékra látogatott, és 2-0-s győzelmet aratott.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink