Káprázatos gólok és 6:3-as győzelem Mosonszolnokon!

Rábaszentandrás után egy héttel szombaton az ETO Öregfiúk csapata Mosonszolnokon vendégeskedett, ahol is a kilátogató közel 400 néző káprázatos gólokban gyönyörködhetett és élvezhette a szebbnél szebb akciókat vezető csapatokat.
A mérkőzést megelőzően a kiváló vendéglótó Mosonszolnokiak a csapatunk összes játékosának egy kis ajándékkal kedveskedtek, majd elbúcsúztatták több egykori kiváló labdarúgójukat. Ami az összecsapást illeti, a vendég zöldmezes ETO Öregfiúk kezdték a mérkőzést. A találkozó első góljára a 35 perces félidő közepéig kellett várni, amikor is Vincze Ottó tanári labdájával Bordás Csaba lépett ki a védők közül, majd pörgette a labdát a hálóba a kimozduló kapus felett. A következő találatig már nem kellett sokat várni, ugyanis pár perccel később ismét Bordás volt a főszereplő és egy legurított labdát bombázott a vendéglátók kapujába.
Habár győriek irányították jobbára a mérkőzést, a hazaiak rendre veszélyes kontrákat vezettek, s az egyik végén egy káprázatos góllal szépítettek. Egy beívelést követően a hazaiak támadója csukafejessel szerezte meg a Mosonszolnok szépítőtalálatát. Hermann Zoltán kapus tehetetlen volt. A félidő végén, végül jött Puglits Gábor, aki nem lopta be magát az állatvédők szívébe, ugyanis 35 méterről esélyt sem adott szegény póknak a pipában, amellyel beállította a félidei 1:3-as részeredményt.
A második 35 percben a nézők joggal reménykedhettek, hogy az első játékrészhez hasonló parádés játéknak lehetnek továbbra is szemtanúi. Nem is kellett csalódniuk, ugyanis hamar jött a következő találat, ezúttal Vincze Ottó volt eredményes. A tizenhatos sarkáról lőtte ki a hosszú alsó sarkot. Középkezdés után pár perccel viszont már hazai gólnak örülhettek a szurkolók, egy kiváló kiugratást követően 2:4-re változott a mérkőzés állása.
A 60. percben, ami történt azt viszont még nagyon sokáig emlegetni fogják. A hazaiak végezhettek el sarokrúgást, kicsiben lejátszották, de elvesztették a labdát és az ETO védői egyből indították Herczeg Miklóst, aki egy pattanás után kb. 40 méterről kilőtte a bal felső sarkot. A végére még egy-egy gól esett mindkét oldalon, így alakult ki a 6:3-as vendég győzelem.
Aki kilátogatott erre a gálára, az bizonyára nem bánta meg, hogy szombat kora estére ezt a programot választotta, ugyanis magyar pályákon nagyon rég láthattak ennyire szép gólokat. Mi pedig szeretnénk megköszönni a Mosonszolnoki Sportegyesületnek, hogy ilyen remek vendéglátásban részesítettek minket. Sok sikert kívánunk az elkövetkező idényre csapatuknak!
Mosonszolnok SE – ETO Öregfiúk 3:6 (1:3)
Gólszerzők: Berke A., Hatamov E., Horváth F. - Bordás Cs. 2, Herczeg M. 2, Puglits G. 1, Vincze O. 1.
ETO Öregfiúk: Hermann Z. – Mohay G., Kiss F., Virág A., Kiss G. (félidőben: Szijjártó L.), Puglits G., Bordás Cs., Kiss T. (félidőben: Darázs T.), Vincze O., Kovács K., Herczeg M.
etofutsal.hu | Darázs Tamás