Kupa: Értékes győzelem a HTE ellen

Az Árkád ETO főleg az első félidőben nyújtott gólerős játékának köszönhetően 4-3-ra győzött a HTE otthonában egy ízig-vérig velős és izgalmas kupameccsen.
Három gólos előnyre tett szert az ETO a szünetig, a gólokat Demeter Réka kezdte a 11. percben, amikor Jakab R. tálalt elé, majd a jobb alsóba lőtt. (0-1). Ledületbe jött és fölényben játszott már az ETO ezekben a percekben, az addig kiegyenlített mérkőzést követően. Hasonlóan szép gól következett, Vígh szerzett labdát, majd keresztbe passzolt az épp érkező Pádár A. elé, aki látványosan perdített Torma kapujába (0-2). Egy szabadrúgást követően Újvári K. lőtte a harmadik vendég találatot úgy 10-ről, bombája a sorfalról vágódott a HTE kapujába. (0-3).
A biztos előny tudatában az öltözőben maradtak a vendégek, a 22. percben visszajött a meccsbe a Böszi, két nagy győri védelmi hibát követően, előbb Pinczi Anita találta meg a rést Oláh E. kapujába (1-3), majd Vágó Fanni volt egyszerre erőszakos szemfüles és helyezett az üresen tátongó győri kapu közepébe (2-3). Kockáztatott a HTE és eredményre vezetettek támadásaik. Az ezt követő percekben óriási lendülettel próbáltak egyenlíteni a hazaiak, de nem sikerült nekik, köszönhetően Oláh E. bravúrjainak, akinek egy az egyes szituációkban kitűnő helyezkedéssel és pazar védéseivel tartotta az egy gólosra apadt ETO vezetést.
A gól utáni hazai támadásokra a vendégek veszélyes kontrákkal válaszoltak, ezért voltak a HTE kapuja előtt is meleg pillanatok, azonban a győri helyzetek is rendre kimaradtak. AZ ekkorra kiélezett félidőben - miután benne volt a HTE egyenlítés a levegőben, a sokadik ETO ziccer után kettőre növelte előnyét az ETO. Vígh R. csapott rá egy lassan keresztbe guruló labdára és a Torma lába között a kapufát érintve tüzelt a hálóba. (2-4). A végeredmény érdekes bírói ítélet által megadott büntető állította be, amikor Demeter Réka labdát érintve szabályosan, ugyan kicsit keményen szerelte Nagy Ágnest, ezután a sporik a büntető vonalra mutattak. A hat méterest Halászi értékesítette a győri kapu jobb oldalába (3-4).
A hajrában már nem született több gól, teljesen megérdemelt győri győzelem született a női kupa elődöntő első mérkőzésén, azonban a HTE-nek voltak olyan pillanatai, amikor bizony megfordíthatta volna a mérkőzést.
Molnár Attila: Győztünk, mégsem vagyok maradéktalanul elégedett. Óriási meccset játszottunk, az első félidőben minden úgy alakult, ahogy elterveztük. Jól védekeztünk, és a kontráink életveszélyesek voltak. A második félidő remálomszerüen kezdődött, a HTE percek alatt vissszajött a meccsbe, de sikerült rendezni a sorainkat, és Vigh Reni góljával megint két gól volt az előnyünk. A végén egy könnyű sippal befujt hatméteres értékesítése után alakult ki a végeredmény, de a lényeg, hogy nálunk az elöny, jól játszottunk és bizakodva várhatjuk a visszavágót.
Simonyi András: Megérdemelt ETO-siker született amihez gratulálok ellenfelünk játékosainak és Molnár Attila vezetőedzőnek, valamint Drucskó Zoltán klubelnöknek is. Az első félidőben lejátszott minket a pályáról az ETO , amely sokkal összeszedettebben játszott mint Győrben. Átérezték a mérkőzés jelentőségét mi sajnos az első 20 percben nem, ami komoly kritika ránk nézve. A fordulást követően úgy játszottunk ahogy az elejétől fogva kellett volna és egyértelmű fölénybe kerültünk és akár meg is fordíthattuk volna a mérkőzést. Helyzeteinket azonban kihagytuk ami megbosszulta magát. Nem adjuk fel a küzdelmet azonban most már csoda lenne a döntőbe jutás kiharcolása. Egész éves teljesítményükért azonban valamennyi játékosunk megérdemli a dicséretet és köszönjük Komáromi Imre elnök úr és a teljes városvezetés és szurkolóink bizalmát és támogatását.
Női Magyar Kupa elődöntő, 1. mérkőzés
Hajdúböszörményi TE - Árkád ETO 3-4 (0-3)Játékvezető: Veres János., Asszisztens: Szilágyi Norbert, Takács Attila
HTE: Torma Lilla - Tell Zsófia, Hummel-Smuczer Angéla, Vágó Fanny, Nagy Ágnes
Csere: Czégény Zsuzsanna, Jakab Kata Rebeka, Farkas Éva, Halászi Kinga, Sebestyén Györgyi, Sándor Zita, Ujvári Izabella, Pinczi Anita, Vesszős Mercédesz
Vezetőedző: Simonyi András
ETO: Oláh Erika - Jakab Réka, Szórádi Nikolett, Demeter Réka, Vígh Renáta
Csere: Pádár Anita, Újvári Krisztina, András Franciska, Csuti Melinda, Mészár Krisztina
Vezetőedző: Molnár Attila
Gólszerző: Pinczi Anita, Vágó Fanny, Halászi Kinga, illetve Demeter Réka, Pádár Anita, Újvári Krisztina, Vígh Renáta
A futsal-hungary.hu tudósítása egy kicsit más szemszögből:
Az Árkád ETO a női Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén visszavágott a HTE-nek a bajnokságban elszenvedett vereségért. 2014. november 2-dikán Győrben ugyanis meglepetésre 3-2-re kikaptak Molnár Attila tanítványai akik mindenféleképpen szerettek volna a Kupában revansot venni. Ennek megfelelően álltak hozzá Jakab Rékáék a mérkőzéshez és már az első perctől kezdve érezhető volt rajtuk, hogy nem ijednek meg a pokoli hangulattól. Az első félidő közepéig kiegyenlített játékot hozott, keresték egymáson a fogást a mérkőző felek, azonban a 11. percben Demeter Réka vezető találata után az ETO átvette a játék irányítását és megtörte a hazaiakat akiken érezhető volt, hogy nem erre számítottak. Pádár Anita közeli találata után, Újvári Krisztina távoli szabadrúgásgóljával már 0-3 állt az eredményjelző táblán, ami nyugodtan mondhatjuk megfelelt a játék képének.
A második játékrészben a HTE átállt egy nyíltabb játékra és a kockáztatás meghozta a gyümölcsét mert a 22. percben már csak egy gólos hátrányban voltak a Bocskai Katonái szurkolótábor kedvencei miután Pinczi Anita és Vágó Fanny visszahozta a meccsbe a házigazdát. Átvette a játék irányítását a HTE és benne volt a levegőben a fordítás is. Nagy Ágnes egymaga rengetegszer került helyzetbe de Oláh Erika eszén nem tudott túljárni, legszebb napjaira emlékeztetően védett a kitűnő képességű hálóőr.
Ahogy az lenni szokott a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát és Vigh Renáta szemfüles találatával kétgólos lett a különbség. (2-4). A Hajdúböszörmény azonban nem adta fel és a Nagy Ágnes által kiharcolt -abszolút megadható- büntetőt Halászi Kinga magabiztosan értékesítette így egygólos vendégsiker született az ellentétes félidők összecsapásának is nyugodtan titulálható kupaderbi első felvonásán. A visszavágó toronymagas esélyesének így már egyértelműen az Árkád ETO tekinthető.
etofutsal.hu