Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Városházi közlemény:lesz jövőre NB III

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatja a labdarúgást és a sportot szerető embereket, hogy hosszú egyeztetéseket követően sikerült megoldani a győri utánpótlás helyzetét,  valamint azt, hogy a 111 éves egyesület tovább tudjon működni a jövőben. Az utánpótlás csapatok továbbra is a legmagasabb osztályú bajnokságban szerepelhetnek majd kiemelt egyesületként és kiemelten támogatott akadémiaként, míg a legidősebb utánpótlás korú csapat számára az NB III-ban nyílik meg a szereplés lehetősége - olvasható a közleményben, amit változtatás nélkül közlünk.

Városházi közlemény:lesz jövőre NB III

 

Borkai Zsolt polgármester elmondta: „Az ETO nem szűnik meg, lesz mire jövőt építeni, ami a sajnálatosan kialakult körülmények között szinte csodaként fogható fel. A győri utánpótlás csapatok fiataljai, valamint a kiválóra minősített akadémia a jövőben is kiemelt egyesületként, a legmagasabb osztályú bajnokságokban szerepelhetnek, ehhez a kedden minden feltétel adottá vált.


A győri futball ezzel új útra lép, hiszen az NB III-as indulási jog jó alapot jelent arra, hogy a csapat belátható időn belül visszakerülhessen a legmagasabb osztályba, ráadásul nevelőegyesületként, azokra a fiatal győri tehetségekre építve, akik továbbra is a legjobbak között fejlődhetnek a hazai bajnokságokban.


Az egyesület visszatér arra az útra, amelyet a győri közönség évtizedeken keresztül szívvel-lélekkel támogatott: győri szakemberekkel, győri tehetségekkel, az ETO 111 éves hagyományaira, címerére és közönségére építve, hiszem, hogy ismét családi program lehet Győrben futballmérkőzésekre járni.


Szeretném köszönetemet kifejezni mindenkinek, aki részese volt annak, hogy idáig eljutottunk, bár sokan kétkednek, de akik részesei voltak, jól tudják, hogy hány egyeztetés, kompromisszum és együttgondolkodás előzte meg a mai napot.


Köszönet illeti az MLSZ-t, a „cs.a." ETO FC vagyonfelügyelőjét, a futsal clubot, és valamennyi jogászt, pénzügyi szakembert és támogatót, akik lehetővé tették, hogy szabályosan, közpénz bevonása nélkül megmentsük az egyesületet."


Dr. Drucskó Zoltán, az ETO Futsal kft. ügyvezetője kiemelte: „A mai napon hosszú egyeztetések után – a jogszabályi előírásoknak teljes mértékben megfelelve - megállapodott a „cs. a." Győri ETO FC kft. és az ETO Futsal kft., hogy az alacsonyabb osztályú indulási jogokat a 2015-2016-os bajnokságtól kezdődően átveszi a futsal club.


Sportszervezetünknek sikerült rendeznie azt a köztartozást, amely egyik gátja lehetett volna az ETO megmentésének, köszönet mindenkinek, aki ennek részese volt. Az elmúlt időszakban rengeteget dolgoztunk a városvezetéssel, hogy a mai napon idáig eljuthattunk, és a jövőben Győr város támogatásával mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy az ETO ismét régi fényében tündökölhessen.


A jövőépítést egy kiválóan képzett győri szakember, Presszeler Tamás szakmai vezetésével képzelem el, bízom benne, hogy a közönség, a szurkolók és a szponzorok is mellettünk állnak majd. "

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink