Érettségi előtt az NB I-ben bizonyítottak
Az ETO két fiatal játékosa, Kerékgyártó Dávid és Nagy Ádám is bemutatkozott most tavasszal az NB I-ben. A fiúk három héttel az érettségijük előtt bizonyíthattak az élvonalban. Kamocsai Rita, a Kisalföld újságírója beszélgetett velük pár nappal ezelőtt, az írást a hétvégi mellékletben tette közzé a napilap.

Kerékgyártó Dávid hatévesen kezdett focizni Csornán, ahol egy ETO elleni edzőmeccsen figyeltek fel rá a győriek, majd az MTK-hoz került. A fővárosban két évet töltött.
„Februárban ott voltam a Belekben rendezett az edzőtáborban, ekkor vettek először figyelembe az első keretnél, bár korábban már a Ligakupában szerepelhettem a felnőttek között - mondta Kerékgyártó Dávid, aki nemrégiben az NB I-ben is bemutatkozhatott - Felejthetetlen élmény volt az első NB I-es meccsem. Amikor megtudtam, hogy játszani fogok, nagyon örültem neki, hiszen mindig is erről álmodoztam. A meccs elején persze izgatott voltam, de az egész csapat és Miruta László edző is nagyon sokat segített.”
A fiatal középpályás nemsokára érettségizik a Fehér Miklós Gimnáziumban, így a tanulásra is koncentrálnia kell.
„Még nem izgulok az érettségi miatt, talán a matek, amitől egy kicsit tartok. Az edzések után esténként mindig jut időm a készülésre” - tette hozzá Kerékgyártó Dávid, aki a gimnázium után elsősorban a focira szeretne koncentrálni.
„Célom, hogy minél többet játsszak az élvonalban és egyre jobb legyek. Régóta álmodozom arról, hogy egy spanyol, holland, vagy egy német elsőosztályú klubnál szerepelhessek” - fogalmazott a tehetséges fiatal.
Kerékgyártó Dávid szabadidejét főleg a családjával és a barátaival tölti, de szívesen nézi a spanyol bajnokság és az FC Barcelona mérkőzéseit is.
„Évek óta Iniesta a példaképem, én is a támadó középpályán érzem a legjobban magamat. A Barca nagy riválisából, a Realból Isco játéka is közel áll hozzám” - mesélte Kerékgyártó Dávid, akinek osztálytársa, Nagy Ádám is pályára léphetett az OTP Bank Liga 24. fordulójában.
A fiatal hátvéd 2007 óta az ETO játékosa, tavaly már a Ligakupában is szerepet kapott, idén pedig már a törökországi edzőtáborban is számítottak rá. A télen felkerült a felnőtt csapatba, ahol hamar sikerült beilleszkednie.
„Nagyon megtisztelő Priskin Tomival, Koltai Tomival, Pátkai Mátéval, Windeckerrel vagy épp Lang Ádival együtt játszani. Sokat segítettek a mérkőzésen és az edzéseken is. Lipták Zolit pedig a példaképemnek tartom” - kezdte Nagy Ádám, aki szintén idén májusban fog érettségizni.
A fiatal játékos a Testnevelési Főiskolán szeretne továbbtanulni, bár úgy véli, a foci lesz az első helyen az életében.
„Az edzések miatt néhány órát mellőznöm kell az iskolában, de az osztálytársaim sokat segítenek, így nem tartok az érettségitől, talán egyedül a matektól tartok kicsit. Szeretnék továbbtanulni és minél több élvonalbeli meccset játszani. Régi álmom pedig, hogy egy angol, spanyol, esetleg egy német első osztályú csapat tagja lehessek. - mondta Nagy Ádám, akinek ikertestvére, Nagy Bálint is az ETO-ban játszik, ő az NB III-ban szerepel. - Sajnos a testvérem nem volt ott a bemutatkozásomkor, mert neki is meccse volt, de nagyon örült a debütálásomnak.”
Nem könnyű a sportemberi élet, pláne az érettségi előtt. Nagy Ádám mégis jól össze tudja egyeztetni a tanulást és a focit.
„Nagyon sok dolgom van, de úgy érzem, sikerül helytállnom mindkét fronton. Így aztán nagyon kevés a szabadidőm, amit a barátaimmal szoktam tölteni, gyakran megyünk moziba kikapcsolódni” - mondta végül Nagy Ádám.
Forrás: Kisalföld