Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Miriuta: becsülettel dolgoztunk a héten is

Pogacsics - Brdarovski, Lipták, Lang, Ibanez - Kamber, Windecker, Bucsa - Koltai, Priskin, Rudolf. Ez a kezdőcsapat szerepelt legutóbb a Puskás Akadémia ellen, akikkel szemben sikerült begyűjteni a három pontot, és minden bizonnyal ez a kezdő lesz majd az Újpest ellen is. Ez lesz az utolsó bajnoki meccsünk a licence pótlásának határideje előtt, tehát ma még bízhatunk a csodában, a jövő héten ilyenkor már kimondják felettünk az íttéletet. ( Fotó: www.sportolunk.sk )

Miriuta: becsülettel dolgoztunk a héten is

 

Miriuta László: "50 napja várjuk, hogy csoda történjen, és pontosan tudtuk az első pillanattól kezdve, hogy az Újpest lesz az utolsó ellenfelünk, amikor még van remény. Bíztunk abban, hogy addig rendeződik a sorsunk, de ez nem történt meg, így most lépünk utoljára pályára azzal a tudattal, hogy ha csoda történik jövőre is lesz NB I-es csapata az ETO-nak, hiszen a Haladást a jövő héten már a licence pótlás határideje után fogadjuk majd. Mindenki tudja mit jelent nekem ez a város, ez a csapat, és a játékosok is büszkék, hogy az ETO mezét viselik, éppen ezért az Újpest ellen sem feltartott kézzel megyünk fel a pályára. Nem lesz könnyű dolgunk, mert ellenfelünk jó passzban van, nemcsak nyerte a legutóbbi meccseit, de gólokkal volt jobb. Mi azonban szeretnénk tőlük elhozni a három pontot, már csak azért is, mert az együttesből többen hétfőn kezdik az érettségit, és szeretnénk, ha sikerélménnyel vágnának neki annak a kihívásnak." 

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink