Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO U16 Football Cup  |  Elérhetőségek

U16: Ahogy illik

A múlt heti pápai botlást követően, az utolsó fordulóban ismét idegenben meccselt Kulcsár Zsolt ’94-es kerete. A fiúk az év utolsó bajnoki mérkőzéseként a Sasfészek otthonában pótolták be elmaradt első fordulójukat, ahol lemásolták a két együttes utolsó erőfelmérőjének eredményeit, hiszen 4-0-as félidei vezetést követően, 7-0-as végeredménnyel szerezték meg a három pontot, így újabb megérdemelt győzelmet arattak

Sasfészek – Győri ETO FC              0 – 7       (0-4)

 

Gólszerzők: Vankó (3), Nyári (2), Krasznai, Sztojka.

 

Győri ETO FC: Ungerhofer (Tamtam) – Fettik, Bokor, Krasznai, Gubicza, Lakatos, Nyul (Farkas), Berki (Sztojka), Szívós, Nyári, Vankó

 

További híreink

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Video: Priskin és Pátkai góljai a Pécs ellen

Kiemelt támogatóink

Támogatóink