Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO U16 Football Cup  |  Elérhetőségek

Biztató

A Debrecen elleni vasárnapi bajnoki mérkőzésen kényszerű csere is nehezítette Pintér Attila dolgát, az első félidő végén az ETO hatgólos csatára sérült meg egy ütközés következtében. A szünet után így Tarmo Kink helyén, Marko Dinjar folytatta a játékot. Az észt labdarúgó csípőjét erős zúzódás érte, ami remélhetőleg azért nem gátolja a válogatott játékos 15. fordulóbeli szereplését. Szerencsére az első csapatot nem hátráltatja újabb sérülés, sőt Holanek Zoltán, rehabilitációs edző ismét jó hírekkel szolgált. „Jarmo Ahjupera pont ma kezdte meg a csapatedzéseket, de a jövő hét folyamán kisebb műtéti beavatkozásra szorul majd, hogy teljes értékű mozgást tudjon végezni sérült lábával is. Az operációt követően folytathatja majd az edzéseket, mindössze egy hetet kell majd pihennie. A grúz középpályás, George Ganugrava jövő héten már négy hónappal lesz túl a műtéten, ennek megfelelően már a hosszú távú futásokkal és labdás alapgyakorlatokkal is sikerrel megpróbálkozott. Mindkét fiú kitartóan, napi 5-6 órás edzésekkel készül a közelgő visszatérésre.” De olyan játékos is akad, akinek már ennyit sem kell várnia…

„Áprilisi sérülésemet követően szeptember végén csatlakoztam újra a kerethez, úgy tűnik Achilles sérülésem teljesen rendbe jött – kezdte Bojan Neziri – semmilyen fájdalom, probléma nem nehezítette az utóbbi hetek edzéseit.

Erőnlétileg is napról napra jobb formában érzem magam, olyannyira hogy bízom benne, még idén pályára léphetek tétmérkőzésen is.  Persze nem a Videoton elleni Soproni Liga találkozóra gondoltam, de azért remélem, valamelyik Ligakupa találkozón számol majd velem a mester.” – mondta el a délutáni edzés előtt a ballábas védő.  

További híreink

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Video: Priskin és Pátkai góljai a Pécs ellen

Kiemelt támogatóink

Támogatóink