ETO: Lang, Lipták, Andric, Kronaveter
Négy új játékosa biztosan lesz a Győri ETO FC-nek a következő szezonban - mindezt Klement Tibor ügyvezető igazgató jelentette be ma a klub sajtótájékoztatóján. Bár a négyek közül nincs még mindenkinek aláírt szerződése, ettől függetlenül biztosra vehető, hogy a zöld-fehérek csapatát erősíti majd Nemanja Andric, Rok Kronaveter, Lipták Zoltán és Lang Ádám is. Az ETO ezen kívül további játékosokat is igazolna - hangzott el a sajtótájékoztatón, ahol Klement Tibor válaszolt az újságírók kérdéseire.

- Hároméves megállapodást kötünk Nemanja Andric-csal, aki a Rad Beograd csapatánál játszott az elmúlt hat évben, a középpálya mindegyik posztján használható, mindkét lábával jól bánik a labdával. Hamarosan aláírjuk a szerződést Rok Kronaveterrel, a szlovén játékos korábban kétszer volt az év játékosa hazájában, a hétvégén megszüntették a szerzőzését a Cottbussal, így az ő szerződéséről már csak az aláírás hiányzik. Belső védő poszton tárgyalunk Lipták Zoltánnal, az ő szerződése az Újpesthez december 31-ig szól, ugyanakkor tudni kell, hogy az átigazolási időszakban szabadon igazolható. Vele megállapodtunk, már csak néhány formai dolgot kell elintézni, nagyon reméljük, hogy a hét közepén ő is be tud kapcsolódni a felkészülésbe. Veszprémből Lang Ádám sem jön korábban, neki a héten van az érettségi szóbeli vizsgája, ha ezen túl lesz, akkor ő is itt lesz Győrben.
- Az elmúlt hetekben Elek és Lencse neve nap, mint nap szóba került a sajtóban, mint lehetséges ETO játékosok...
- Elek Ákosról annyit, elképzelhető, még ma Székesfehérvárra utazom, hogy lezárjuk az ő igazolását is. Lencse László gyerekként hat éven át volt az ETO játékosa, vele még nem tárgyaltunk, csak az ügynökével, szándék van arra, hogy itt folytassa a pályafutását – bár jelentős ajánlata van Franciaországból, amivel alighanem enhéz versenyezni, és a Videoton is komoly összeget kér az ő kivásárlásáért.
- A sajtóban egy Lencse László – Dudás Ádám cseréről is sokat cikkeztek...
- Ennek nincs valóságalapja, egyrészt azért, mert Dudás Ádámra mi számítunk, reméljük, hogy a tavaly őszi teljesítményét meg tudja ismételni, és mérkőzéseket fog eldönteni játékával.
- Mi a helyzet a kapusposzton?
- Szeretnénk, ha Molnár Péter olyan csapathoz kerülne, ahol folyamatosan védeni tudna. Nacsa Pétert terveink szerint kölcsönadnánk, már volt érdeklődés iránta Pápáról Szűcs Lajos mögé, de konkrét tárgyalás még nem volt. Nemcsak őt, Simon Andrást is szeretnénk kölcsön adni, hogy a sérüléséből felépülve ő is rendszeresen játsszon. Visszatérve a kapusokra, nem mondtunk le arról, hogy új hálóőrt igazoljunk, de Antal Botondot a Kecskemét csak akkor engedi el, ha kivásároljuk, mi azt szerettük volna, ha Molnár Péterrel tulajdonképpen klubot cserélnek. Balogh János elkötelezte magát Nyíregyházára, így ő biztos nem lesz a kapusunk. Ha nem találunk olyan megoldást, ami hosszú távon is megfelelő Pintér Attila számára, akkor sem kell kétségbe esnünk, hiszen Nagy Gergely személyében egy korosztályos válogatott mutatkozott be tavaly az NB I-ben a Pápa ellen, aki jól védett, ráadásul még gólt sem kapott.
- Marek Strestik eredetileg 1 + 4 éves szerződéssel jött tavaly nyáron Győrbe. Marad-e a cseh játékos a csapatunknál?
- Marek Strestik ügyében egy olyan megállapodásra jutottunk a menedzserével, hogy az eredeti árnál egy lényegesen barátságosabb összegért kivásárolhattuk, így ő véglegesen a mi játékosunk lett.
- Érkezhet-e új csatár a csapathoz?
- Szeretnénk még igazolni csatárt, de ez attól is függ, hogy hogyan dől el Rati Aleksidze sorsa, emellett tárgyaltunk az Újpesttel Ahjupera szerződéséről, de az összeg, amit kínálnának, nagyon messze van még attól, amit mi szeretnénk, így egyelőre ennek nincs aktualitása.
- A három felnőtt válogatott játékos közül ma csak Koltai edzett. Mi a helyzet a légiósokkal?
- Linas Pilibaitis és Jarmo Ahjupera is igazoltan volt távol, mindketten a bajnokságot követően több válogatott mérkőzésen vettek részt. Sajnos Pilibaitis utolsó mérkőzését két foga bánt, abban maradtunk a játékossal, hogy otthon marad még két napot, hogy elvégezzék rajta a szükséges fogászati beavatkozásokat. Ahjupera pedig jelezte, hogy felesége túlhordta a második babájukat, és ha a hétvégén nem indul meg a szülés, akkor az orvosok azt ma megindítják, teljesen érthető, hogy ő ott szeretne lenni ezekben a pillanatokban, mindketten szerdán csatlakoznak a csapathoz.
- Mi a helyzet a kölcsönjátékosokkal?
- Csatlakozott a csapathoz Ganugrava, Totadze és Nicorec, közülük utóbbi vélhetően itt marad, a szakmai stáb kérése ugyanis az volt, most, hogy újra egészséges a játékos, segíteni tudja majd a csapatot. A két grúz játékos számára csapatot keresünk, elsősorban végleges megoldást szeretnénk és nem kölcsönszerződésükben gondolkodunk. Azt szeretnénk, ha már ebben a hónapban megoldódna az ő igazolásuk. További kölcsönjátékosok sorsáról is döntenünk kell, bár Ceolinnak is vissza kellett volna érkeznie, ma délelőtt őt még nem láttam. Buguerra kilenc gólt lőtt az algír bajnokságban, engedélyt kapott, hogy tárgyalásokat folytasson az ügyében, neki felmentést adtunk, így ma nem kellett Győrben lennie.
A sajtótájékoztató további témáira és Pintér Attila vezetőedző várakozásaira a mai nap még visszatérünk