Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO U16 Football Cup  |  Elérhetőségek

Táborzáró

A mai nappal zárul a Győri ETO FC második napközis tábora, a tartalmas programokkal telített héten négy edző felügyelete alatt 70 gyerkőc rúgta a bőrt nap, mint nap az ETO klubépületében. A focin túl a legemlékezetesebb mindenki számára az első csapat dedikálása és a közös fotózás volt, tudtuk meg az ezúttal táborvezető szerepkörben remekelő Cs. Kovács Laci bácsitól.

„Tavaly próbálkoztunk először hasonló táborral, akkor ezzel záródott a szezon, most ezzel kezdődik meg, hiszen hétfőtől számukra is indulnak az edzések. Remek felvezetésnek bizonyult a hosszabb szünet után, ezért jövőre is hasonlóan szeretnénk megrendezni a 10 éven aluli játékosok számára ezt a játékos táborozást

A 70 gyerekkel szakmai szempontból is hatékonyan előrébb tudtunk lépni, lehetőség nyílt az egyéni képzésre is, de az edzőkkel egymás munkáját segítve, itt láthatjuk át igazán a három korosztály tevékenységeit, megkönnyítve a következő évad munkáját. Bevezettük ugyanakkor a srácokat az ETO nagy családi életébe is, megismerték az épületeket, a stadiont, találkoztak az első csapattal. Egy-egy összekacsintás a felnőtt keret tagjaival, vagy például az, hogy Tokody Tibi mindannyiunkat meghívta fagyizni, örök élmény lehet egy ekkora gyerkőc életében. De a szülők számára is könnyebbség, hogy komolyabb anyagi terhek nélkül a gyerekek napi nyolc órában jó társaságban, sporttal töltik idejüket…” – zárta gondolatait Cs. Kovács László.

 

További híreink

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Video: Priskin és Pátkai góljai a Pécs ellen

Kiemelt támogatóink

Támogatóink