Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO U16 Football Cup  |  Elérhetőségek

NBII: A fiatalok bravúrja

Az ETO szinte kizárólag fiatalokkal kiálló kerete utolsó hazai találkozóján a Gyirmót együttesével játszott. A teltházas, délutáni találkozó a nagy meleg ellenére is remek iramúra sikeredett, bár a vendégek szerezték meg a vezetést, a szünetre már 1-1-es állással vonultak a csapatok. A győri srácok láthatóan teher nélkül fociztak, a második félidőben három helyzetükből, háromszor jártak sikerrel, míg a bajnokaspiráns kék-sárgák lehetőségei sorra kimaradtak, így végül megérdemelt ETO-s győzelemmel zárult a kilencven perc.

Győri ETO FC – Gyirmót  4 – 1 (1-1)

 

Gólszerzők: Nagy Á., Nyitrai, Kis Sz., Miklós

 

Győri ETO FC: Molnár, Dorogi, Domanyik, Bieder, Nagy Á., Jäkl, Kis Sz., Nyitrai (Windecker), Ceolin (Németh L.), Dudás, Sánta Attila (Miklós)

 

„Nagyon örülök fiataljaink ragyogó játékának és sajnálom a Gyirmót csapatát, remélem ettől függetlenül sikerül nekik a feljutás.” – mondta el a találkozót követően Klement István.

 

 

További híreink

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Video: Priskin és Pátkai góljai a Pécs ellen

Kiemelt támogatóink

Támogatóink