Szakmai látogatás Belgiumban
Az ETO FC Győr és a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia képviseletében szakembereink tanulmányi úton vettek részt Belgiumban, melynek keretében ellátogattak az első osztályú KRC Genk és a Leuven csapatához.

Köteles László, az ETO FC Győr sportigazgatója kapcsolatai révén klubunk szakemberei tanulmányi úton vettek rész Belgiumban. Küldöttségünk ellátogatott Köteles László korábbi klubjához, a KRC Genkhez és a Leuven akadémiájának munkájába is betekintés nyertek.
Hatalmas lehetőségként tekint sportigazgatónk erre a kapcsolatra, és reményei szerint ez a találkozó egy gyümölcsöző kapcsolat kezdete lehet.
- Öt napot töltöttünk Belgiumban, aminek az volt az elsődleges célja, hogy megismerjük a genki és a leuveni labdarúgó akadémia működését. Utóbbi Belgium egyik legproduktívabb, leggyorsabban fejlődő utánpótlás műhelye. Nagyon hasznos tapasztalatokat szereztünk az eltöltött idő alatt. Elsődleges célom az volt, hogy a két klubbal egy olyan kapcsolatot tudjunk kialakítani, ami a közeljövőben gyümölcsöző lehet. Ezt úgy érzem, sikerült elérni, várjuk vissza őket jövő év elején, megnézik, hogy mi hogyan dolgozunk itt Győrben – mondta Köteles László.
Havas Máté akadémia igazgató is fontosnak tartja, hogy szakembereink lássák, hogyan dolgoznak más országok akadémiáin, így különösen hasznos volt, hogy két magasan jegyzett utánpótlás-nevelő központot látogathattak meg.
- Nagyon hasznos dolgokkal találkoztunk a két klubnál, szerettük volna megismerni a kinti folyamatokat – kezdte Havas Máté. - Mindkét egyesület – főleg a Genk – arról híres, hogy saját nevelésű játékosokat tud kinevelni és értékesíteni a piacon. A titokra voltunk kíváncsiak, sok újdonságot tapasztaltunk. Ami legjobban megfigyelhető volt, az a nyugalom, illetve két mondat: „Bízunk bennük!” és „Hiszünk bennük!”. Ezeket ők nem csak mondták, úgy is viselkedtek. Mindkét helyen olyan környezetben tehetik meg, ahol nyugalom van, jellemző az állandóság és a stabilitás, a szakemberek nagyon régóta látják el feladataikat. Ahogy ők fogalmaztak, a labdarúgás egy egyszerű játék, ha mindent a helyére teszünk, akkor az működőképes lesz. A Genknél az akadémisták legfőbb célja, hogy bekerüljenek a klub második csapatába, hiszen tisztában vannak vele, ha oda eljutnak, akkor már nagyon közel vannak ahhoz, hogy a felnőttek között is kipróbálják őket. A Leuven nem nagy klub Belgiumban, a képzésüket is másképp építik fel. Náluk a középpontban a futball akciók állnak, a játékból indulnak ki, ellenben a genkiekkel, akik technikailag a lehető legmagasabb szintű játékosokat fejlesztik. Nagyon tanulságos volt az ottlétünk, várjuk őket év elején, és bízunk benne, hogy profitálunk ebből a kapcsolatból.
A tanulmányúton részt vett Kádár László, az akadémia teljesítmény elemző edzője is. Számára is hozott újdonságokat a belgiumi út, ami a jövőben nagy hasznára válhat a munkája során.
- Nekem elsődleges célom volt, hogy betekintést nyerjek a teljesítmény elemzésbe és a mérésekbe. Világviszonylatban is rendkívül jó akadémiáról van szó, hiszen évente rengeteg másik akadémia keresi fel őket. Nagy hangsúlyt fektetnek a pre-akadémián a csúcsnövekedés előtt álló, benne lévő, és ezt túllépő játékosokra. Mindenkire más programot alakítanak ki, továbbá az élőben monitorozásnál tudják percre pontosan a játékos mérkőzésen leadott intenzitását, és ehhez próbálják meg igazítani a héten előforduló edzésjátékokat. Természetesen ebben szerepet játszik az is, hogy a tréning mekkora pályaterületen, milyen létszámban és mennyi ideig tart. Ez annyira jól össze van náluk komponálva, hogy nálunk egyértelműen előrelépés lenne, ha hasonlóan tudnánk a gyerekeket értékelni. Nem mellesleg, az edzőknek is egy jó visszaigazolás, hogy ki az, aki az edzésen is maximális intenzitással mozog, valamint ki az, akinek kell egy-két pozitív megerősítés, hogy kihozza magából a maximumot. – zárta Kádár László.
Az egyéni fejlesztésre, hozzánk hasonlóan, Belgiumban is nagy hangsúlyt fektetnek, ebbe nyert bepillantást Kelemen Bálint az FMLA egyéni képzője.
- Számomra az egyéni fejlesztés megfigyelése volt a középpontban az akadémiákon. Volt szerencsém beszélni az egyéni képzés vezetőjével beszélni, aki egyébként egy nagyon elismert szakember, Michel Ribeiro. Többek között olyan játékosokat edzett, mint Kevin De Bruyne, vagy Thibaut Courtois. Egy órát beszélgettünk, elmondta hogyan épülnek fel az edzései, milyen metodika alapján dolgozik. Ami szembetűnő volt, az az állandóság, ezt bizonyítja az is, hogy a klubnál dolgozó másik egyéni képző a fia, azért csinálják így, hogy a filozófia megmaradjon. Az első edzésrész mindig cselek, labdavezetés, ez 15-20 perc, ezután a hiányosságok fejlesztésén van a hangsúly. A játékosokon azt éreztetik, hogy mindenki egyenlő, az edzők viszont tudják, hogy ki az a tehetség, akire különösen kell fókuszálni. Számomra a legnagyobb tapasztalat, hogy nem a legkomplexebb, legnehezebb feladatokat kell megtalálni a gyerekeknek, hanem az állandóságot kell kialakítani. Ha összeköt 5-6 cselt minden edzés elején, beleér a labdába kétszázszor, akkor az néhány év múlva valószínű, hogy megtérül.
Reményeink szerint a Belgiumból hozott tapasztalatokkal még jobb és hatékonyabb munkát végeznek majd edzőink a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémián, és egy szoros kapcsolatot sikerül kialakítani a két nagyszerű utánpótlás-bázissal.