Döntetlen a rangadón
A Simple Női Liga 9. fordulójában rendezték az ősz rangadóját, ahol csapatunk a bajnoki címvédő Ferencváros gárdáját fogadta az ETO Stadionban, és gólnélküli döntetlent játszott.

ETO FC Győr – FTC-Telekom 0-0
Győr, ETO Stadion. V.: Urbán (Dr. Gavalla-Kulcsár, Hegedüs-Baráth).
ETO FC Győr: Borok – Kovács L., Nagy F., Frajtovic, Zágonyi (Sali 63’), Süle, Vida (Kern 90’), Savanya (Ladhani 78’), Öreg, Vachter, Kocsán (Semanova 78’). Vezetőedző: Dörnyei Balázs.
FTC-Telekom: Kostic – Gődér, Garcia, Fenyvesi, Pusztai, Vincze, Szabó V., Ott, Papp, Nagy V. (Madrid 60’), Stanovic. Vezetőedző: Albert Flórián.
Az első próbálkozás Pusztai nevéhez fűződött, aki távolról próbálkozott lövéssel, ám Boroknak nem kellett közbeavatkoznia. A 32. percben szabadrúgást végezhetett el a Fradi kecsegtető helyről, amit Papp végzett el, lövése a felső lécen csattant. Két perccel később Savanya szabadrúgását követően szabadítottak fel a vendég védők, a labda Kovács L. elé került, védőnk a kapu fölé lőtt. Az első félidő végén Savanya végzett el szögletet a baloldalról, beadása Kocsánt találta meg, aki a kapu fölé bólintott. A 44. percben Öreg volt harcias, rávezette a labdát a ferencvárosi védelemre, majd remek ütemben ugratta ki Vachtert, akinek lövésébe egy védő bele tudott lépni. Az 58. percben Süle érkezett kiváló ütemben egy baloldali beadásra, lövése azonban nem okozott gondot Kosticnak, könnyedén védett. A 62. percben Vachter csapott le a labdára egy kapushiba után, ám nem tudott élni a lehetőséggel, Kostic begyűjtötte a játékszert. Tíz perccel később Garcia ugrott ki, éles szögből leadott lövése elkerülte a kapunkat. Negyedórával a vége előtt Savanya végzett el szabadrúgást, ám a középre tartó labdát könnyen védte Kostic. Összességében kiegyenlített mérkőzésen, igazságos döntetlen született a két élcsapat rangadóján.
Együttesünk legközelebb ismét hazai környezetben lép pályára, jövő szombaton a Puskás Akadémia gárdáját fogadja.
Dörnyei Balázs: - Úgy érzem, egy harcos mérkőzést játszottunk. Amit elterveztünk, abbol a védekezésünk működött, a Ferencváros egyik félidőben sem tudott gólhelyzetbe kerülni. Az első játékrészben is csak a mi buta hibáinkból jutottak több pontrúgáshoz, de utána már ezt is tudtuk kontrollálni, és lett volna lehetőségünk, hogy ezt a meccset a saját javunkra fordítsuk, de így sem lehetünk elégedetlenek. Bebizonyítottuk, hogy az ETO nem képvisel rosszabb minőséget a Fradinál, és képes még fejlődni ez a csapat. Ennek az egy pontnak igazán csak akkor lesz értéke, hogy jövő héten a Puskás Akadémiát le tudjuk győzni, aki ugyanilyen fontos és nehéz mérkőzés lesz. Nagyon Büszke vagyok a játékosok teljesítményére, méltóképpen képviselték a klubot és a várost.
Albert Flórián: - Kisebb összeállítási gondjaink voltak, mert Németh és Csányi után Csigi is kiesett a csapatból, így néhány dolgot át kellett szerveznünk a találkozó előtt. A látottak alapján, igazságos döntetlen született. Sok ilyen mérkőzésre lenne szükség, mert ettől fejlődhetne még többet mindkét együttes.