Utánpótlás-híradó
Lássuk, hogy szerepeltek utánpótlás-csapataink

U19
Újpest FC - ETO FC Győr 1-2 (1-1)
ETO FC: Kocsis - Selyem, Koncz, Mészáros (Brecska), Kráz (Koblinger), Sós (Gönye), Bakó, Tollár, Csala, Nagy (Bíró), Balajthy (Campione). Edző: Máté Győző.
Gsz.: Csala (2).
Máté Győző: - Az első 30 percben akadozott a játékunk, sajnos hátrányba is kerültünk, majd a fokozatosan javuló teljesítményünknek köszönhetően félidőre sikerült kiegyenlítenünk. A második játékrészben a fiúk rátettek egy lapáttal, nagy fölényben, jól játszottak, ennek eredménye egy hajrában szerzett gól és értékes három pont lett. A győzelmet csapatunk játékosának, a mérkőzésen súlyosan megsérülő Mészinek ajánljuk, akinek jobbulást kívánunk és várjuk vissza minél előbb!
U17
ETO FC Győr – Vasas Kubala Akadémia 0-2 (0-1)
ETO FC: Gaál - Zója -Katona, Csorba D., Csiszár, Csorba N., Pénzes, Décsy, Pálfalvi (Gombás), Molnár, Csorba T. (Turcsik), Ilyés. Edző: Bognár Zsolt.
Bognár Zsolt: - Nagyon csalódott vagyok, mert hétről-hétre jól dolgozik a csapat és rengeteg munkát tesz bele a mérkőzésekbe, de ez sajnos eredménnyel nem párosul. Az első félidőben fáradtnak láttam a csapatot, de még így is sikerült stílusosan és labdabirtoklási fölényben játszani. Ennek ellenére egy előre rúgott labdát rosszul oldott meg a védelem, amiből hátrányba kerültünk. A második félidőben már sikerült dominálni, és sok helyzetet kialakítani, de szinte a kihagyhatatlant is kihagytuk, a Vasas pedig két lehetőségéből egyet kihasznált, és ezzel elvitte a három pontot. Jobban játszottunk ellenfelünknél, de a jobb helyzetkihasználásuk miatt megérdemelten nyerték meg a mérkőzést, amihez csak gratulálni tudok.
U16
DVTK - ETO FC Győr 0-1 (0-0)
ETO FC: Uzoni - Sárkány, Szarka, Prettenhoffer, Havasi, Lukácsy (Mészáros Á.), Badics, Algács (Csiszár P.), Garamszegi-G.Á. (Tóth O.), Farkas D. (Kovács D.), Somogyi Á. (Pázmány). Edző: Nagy László.
Gsz.: Tóth O.
Nagy László: - Gyenge játékunk ellenére nagy akarással és küzdeni tudassál vívtunk ki a győzelmet! Az újabb kapott gól nélküli mérkőzés erőt és önbizalmat adhat a csapatnak, mert a képességük alapján sokkal jobb játékra hivatottak!
U15
FTC - ETO FC Győr 0-0
ETO FC: Lengyel - Pécskai, Maszlag (Mádi), Vasi, Béres, Csernyi, Dömötör (Hernádi), Kuzma (Mitring M.), Herold (Gerecs), Egyed (Adi M.), Balogh B. (Kiss B.). Edző: Kovács Béla.
Kovács Béla: - A mérkőzés nagy küzdelmet, rengeteg párharcot hozott. Az első félidőben mi, a másodikban a hazai csapat volt közelebb a győztes gól megszerzéséhez, ezért összességben teljesen reális a döntetlen. Gratulálok a csapatnak a hozzáálláshoz, kicsit több merészséget, vállalkozói kedvet, kombinatív játékot vártam volna.
U14
Honvéd MFA - ETO FC Győr 1-0 (0-0)
ETO FC: Szabó B. – Börcsök, Schreiber, Pálla, Bognár Á., Vitális N., Mészáros Zs., Csala D., Bakonyi, Dancs. Csere: Burján, Kemény, Vasi, Balogh D. Edző: Sárközi Attila.
Sárközi Attila: - Az első és a második félidőben is sok ziccert hagytunk ki, ami a legvégén meg is bosszulta magát. Védekezésben rendben volt a csapat, a labdabirtoklásban viszont nagyon sokat kell javulnunk. Gratulálok a csapatnak a bele tett melóhoz!
U13 (10.03.)
ETO FC Győr – Crebobus Mosonmagyaróvár 4-1
ETO FC: Burján - Horváth, Dan, Vargán, Varga P., Pánczél, Vincze, Hujber, Bugledits. Csere: Oláh, Szakács, Balogh, Mihalovics, Péter, Virág, Hajdina. Edző: Lakatos Attila.
Gsz.: Bugledits, Hujber, Pánczél, Virág.
Lakatos Attila: - Ma minden helyzetünkért nagyon meg kellett dolgoznunk, mert nehéz volt szabad területeket találni, de ezután a mérkőzés után nem kellett a sapkám. Csak egy speciális szerszám, amivel a mérkőzés után egyenként fel kellett nyitnom a fiúk szemét az öltözőben, hogy soha ne elégedjenek meg egy 'jó'-val, mindig célozzák meg maguknak a csillagos eget. Kissé azt éreztem, hogy ma arra vártunk, hogy majd valaki megoldja, majd valaki berúgja, majd valaki leszereli. Egyedül az utolsó negyedben közelítettük meg azt a fajta rámenősséget, ami eddig jellemezte a csapatot.
U13 - Interliga 2. forduló (10.07.)
ETO FC Győr - Petrzalka 6-0 (4-0)
ETO FC: Oláh - Mihalovics, Vargán, Varga M., Hajdina, Pánczél, Varga P., Vincze, Horváth, Bugledits, Hujber. Csere: Kaszás, Balogh S, Károlyi, Péter, Balogh K, Szakács, Virág. Edző: Lakatos Attila.
Gsz.: Bugledits (2), Hujber, Varga P., Virág, Mihalovics.
Lakatos Attila: - Jó intenzitással, kreatívan játszottunk, sok helyzetet alakítottunk ki, de a második félidőben már kicsit több labdavezetést láttam, mint összjátékot.
ETO FC Győr - DVTK 1-2 (1-2)
ETO FC: Oláh - Mihalovics, Vargán, Varga M., Hajdina, Pánczél, Varga P., Vincze, Horváth, Bugledits, Hujber. Csere: Kaszás, Balogh S., Károlyi, Péter, Balogh K., Szakács, Virág.
Gsz.: Pánczél.
Lakatos Attila: - Nagy energiákat mozgósítottunk, hogy fordítsunk, de a támadóharmadban, a kezdeményezés fázisban hiányzott az igazi átütőerő, az extra sebesség, így kevesebb igazán tiszta helyzetet tudtunk kialakítani."
U12 (10.04.)
ETO FC Győr - Credobus Mosonmagyaróvár 5-0
ETO FC: Vitéz - Gulyás, Schmidt, Fekete, Szőke, Adi, Bősze, Bogner, Kósa. Csere: Cseszregi, Balaskó Á., Balaskó M., Elek, Finta, Stanisic, Juhász, Erős. Edző: Mondovics Dávid.
Gsz.: Kósa (2), Gulyás, Schmidt, Adi.
Mondovics Dávid: - Jó felfogásban, de kicsit kapkodva játszottunk a mérkőzés első felében. Sok volt az átmenet, így nem mindig alakult ki folyamatos játék. Az első gól mindig jót tesz a játékosoknak, ez most sem volt másképp, folyamatosan daráltuk be a szimpatikusan játszó ellenfelünket. A mai mérkőzésen fiatalabbként Erős Donát bemutatkozott a csapatban! Gratulálok mindenkinek!
U12 Interliga 2.forduló (10.07.)
ETO FC Győr - Petrzalka 3-0
ETO FC: Vitéz - Szakács, Schmidt, Fekete, Szőke, Adi, Bősze, Kósa, Virág. Csere: Cseszregi, Stanisic, Balaskó Á., Balaskó M., Finta, Gulyás, Elek, Juhász, Balázs, Bogner. Edző: Mondovics Dávid.
Gsz.: Bősze, Dáriusz, Elek.
Mondovics Dávid: - Az első mérkőzésen pontatlanok voltunk, sok volt a hiba, ennek ellenére végig a kezünkben tartottuk a mérkőzést. Ellenfelünk nem jutott el a kapunkig, mi pedig szép gólokat szerezve, de így is sok rossz döntést hozva a támadó zónában játszottuk le a mérkőzést.
ETO FC Győr - DVTK 4-2
ETO FC: Vitéz - Balaskó M., Schmidt, Stanisic, Szakács, Adi, Kósa, Bogner, Virág. Csere: Cseszregi, Balaskó Á., Fekete, Finta, Gulyás, Elek, Bősze, Balázs, Juhász, Szőke. Edző: Mondovics Dávid.
Gsz.: Szakács, Juhász, Bősze, Elek.
Mondovics Dávid: - A második mérkőzésen jobban játszottunk, de több olyan hiányosság is előjött, amiben fejlődnünk kell. Kombinatívan játszottunk, és amikor az ellenfél azt érezte, hogy lehet esélye, akkor a játékosok sebességet váltottak és végig kézben tartottuk a mérkőzést. Ez a két mérkőzés is kiválóan szolgálta a fejlődésünket, két különböző felfogású csapattal találkoztunk. Megint egy hosszú héten vagyunk túl, 4 mérkőzést játszottunk és ismét megmutatta a csapat, hogy jó úton járunk. Gratulálok a fiúknak az egész heti teljesítményükhöz!
U11 – Bozsik Torna (ETO Park)
ETO FC: Stum Soma, Kovács Konrád, Fördős Olivér, Mandell Marcell, Chergui Amir, Németh-Kövi Levente, Sásdi Levente, Balogh Damján, Nagy Domonkos, Csemez Dávid, Klema Dominik, Fügh Tamás, Erős Donát. Edző: Androsch André.
Androsch André: - A szombati focidélutánon komoly erőpróbán vettünk rész, a Sopron, a Ferencváros, a DAC és a Trnava csapatai ellen mutathattuk meg tudásunkat. Magas intenzitású, kemény mérkőzések játszottunk, amik után nagyon elégedett voltam a srácok teljesítményével. Gratulálok minden résztvevő csapatnak és játékosnak!
U10 – Bozsik Torna (ETO Park)
ETO FC: Csongor Zente, Gerendai Patrik, Felsődiósi Flórián, Oross Ármin, Horváth Ádám, Vadász Patrik, Vizler Csongor, Nagy Zétény, Nyerges Flórián, Szabó Zétény, Melkovics Máté, Kovács Kristóf. Edző: Sinkó Tamás.
Sinkó Tamás: - Ismét egy tartalmas hétvégét zártunk, ahol a Ferencvárosi TC, az SC Sopron, FC Spartak Trnava, valamit az FC DAC korosztályos csapataival mértük össze tudásunkat. A négy mérkőzés alatt láthattunk remek támadásvezetéseket, szép cseleket és több szépségdíjas találatot is. A mai napon is kiváló visszajelzést kaptunk az erősségeinkről, illetve láthattuk a hiányosságainkat, aminek a fejlesztésére még nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk. Tetszett a gyerekek hozzáállása és mentalitása, úgy gondolom, minden gyermek a tudása legjavát vitte fel a pályára. Örültem, hogy minden mérkőzésen a tanult alapelveink mentén játszottunk és megjelentek az edzésen tanult és gyakorolt elemek is. Összességében pozitívan értékelem a látottakat, ahol rengeteg tapasztalattal és játékperccel gazdagodtak a srácok. Különdíjban részesült csapatunkból Melkovics Máté jó játékáért! Gratulálok fiúk!
U9 – Bozsik Torna (ETO Park)
ETO FC: Laki-Tóth Soma, Makk-Szabó Milán, Závori Soma, Stehenics Patrik, Dulka Benjamin, Boros Máté, Vasárus Máté, Dán Milán, Bernáth Olivér. Edző: Kovács Zsolt.
Kovács Zsolt: - Csapatunk ismét hazai rendezésű Bozsik rendezvényen lépett pályára a hétvégén. Vendégül láttuk a Sopron, FTC, Spartak Trnava és a DAC csapatait. A gyerekek végig nagy elánnal játszottak, és szemkápráztató megoldásokat produkáltak. Volt 1-2 gyengébb periódus is, ahol sok gólt adományoztunk az ellenfeleknek, de ez a tanulási folyamat része, és a fiúkat ismerve, biztos vagyok benne, hogy rengeteget tanultak ezekből a szituációkból. Összességében egy nagyon színvonalas tornán vettünk részt, sok jó egyéni teljesítménnyel! Gratulálok a srácoknak, Hajrá ETO!
U8 – Bozsik Torna (Üstökös)
ETO FC: Fritz Botond, Omisch-Soós Áron, Kállai Marcell, Csiszár Marcell, Baranyai Ákos, Sipos Hunor, Bolla Dávid, Péter Zsombor. Edző: Nagy Tamás.
Nagy Tamás: - Vasárnap az Üstökös által szervezett Bozsik-fesztiválon vettünk részt. A gyerekek végig bátran, kezdeményező játékfelfogásban fociztak. Rengeteg gyönyörű cselt, szép gólokat láthattunk a srácoktól, gratulálok nekik! Oklevéllel kiemelt játékosunk Sipos Hunor lett.
U7 – Bozsik Torna (Üstökös)
ETO FC: Adi Barnabás, Bobory Balázs, Granát Zénó, Stefanics Balázs. Edző: Szántó Sándor.
Szántó Sándor: - Vasárnap a második fesztiválunkon vettünk részt. Szép időben 4 mérkőzésen élvezhették a gyerekek a játékot. Mindegyiken felszabadultan és kezdeményezően játszottak. Sok szép egyéni megoldás és gólt született. Gratulálok a fiúknak!
Leány U19
FTC - ETO FC Győr 4-3 (2-2)
ETO FC: Spilenberg - Kuntzl, Smuk (Varga), Rajkovics, Ézsely, Szabóvá, Kern, Rozs (Konrád), Tóth (Farkas), Petrovics, Győri. Edző: Süle János.
Gsz.: Petrovics (2).
Leány U19
ETO FC Győr – DVTK 3-3 (2-0)
ETO FC: Krizanová (Spilenberg) – Smuk, Szabóvá, Rajkovics, Gyűrű-Gehring (Farkas), Kern, Rozs (Varga), Konrád, Tóth (Máthé), Győri (Kállai), Petrovics. Edző: Süle János.
Gsz.: Petrovics, Rajkovics, Győri.
Süle János: - Két mérkőzést játszottunk a héten, de egyben tudom értékelni mindkettőt, mert a forgatókönyv kísértetiesen hasonló volt. Mindkét mérkőzésen jól kezdtünk és kétgólos előnyre tettünk szert. A folytatásban viszont ezt az előnyt a meccsek bizonyos szakaszában percek alatt el tudtuk herdálni, sőt hátrányba is kerültünk. Nyilván így mentálisan is lehúztuk magunkat, de pozitívumként kell említeni, hogy újra építették magukat a lányok. Tudtunk egyenlíteni mindkét találkozón, de sajnos ez a Ferencváros elleni mérkőzésen pontban nem mutatkozott meg, mert az utolsó másodpercben szerzett gólunkat a játékvezető, érthetetlen módon érvénytelennek nyilvánította. Minden eddigi mérkőzésen teljesen partiban voltunk ellenfeleinkkel, csak apró butaságok miatt nem sikerült nyerni. A továbbiakban ezen hibáinkon mindenképp javítani próbálunk, és hajtunk a várva várt első győzelemért.
Leány U17
DVTK - ETO FC Győr 1-2 (0-1)
ETO FC: Csóti - Domján (Kristofóri), Ézsely, Krasznai (Radi), Cseh, Gugg, Szalai M., Hordós, Szabó P., Buglyó (Piti), Fligh. Edző: Mezei Mihály.
Gsz.: Szalai, Szabó.
Mezei Mihály: - Csapatunk jól kezdte a mérkőzést, sikerült korán megszerezni a vezetést Szalai Mira találata révén. Nálunk volt többet a labda és sikerült további helyzeteket kidolgoznunk, azonban ezeket nem tudtuk gólra váltani. A második félidőben is magabiztosan játszottunk, meg is tudtuk duplázni az előnyünket, ennek ellenére ellenfelünk egy pillanatnyi koncentrációs kihagyást követően szépített, majd a sorra kimaradó lehetőségeink miatt izgalmassá vált a mérkőzés hajrája. Küzdelmes mérkőzésen tudtunk győzedelmeskedni, ami a remek kitartásnak, csapategységnek köszönhető és nagyot dobhat a csapaton az előttünk álló megpróbáltatások során.
Leány U15
DVTK - ETO FC Győr 0-3 (0-0)
ETO FC: Molnár (Tóth J.) - Fligh, Bozsóki, Horváth Z., Pölöskei, Horváth A. (Tóth-Papp), Szabó, Lakatos, Feil, Németh (Haris), Verasztó (Kopp). Edző: Horváth Dóra.
Gsz.: Lakatos (2), Szabó.
Horváth Dóra: - Az első félidőben tompák voltunk. Szinte végig mi birtokoltuk a labdát, egyértelműen érezhető volt a két csapat közötti különbség, de az ellenfél kapujára mégsem voltunk elég veszélyesek. Az 55. percben tört meg a jég Lakatos Panni találatával. Óriási volt az öröm, hiszen a múlt heti mérkőzésünkön is zsinórban maradtak ki a helyzetek. A gólnak köszönhetően nagyon felpörögtek a lányok, élvezni kezdték a játékot. A maradék időben az ellenfélnek esélyt sem adtuk a gólszerzésre, mi pedig további két találattal tudtuk növelni fölényünket. Gratulálok a csapatnak, nagyon kellett már a győzelem!
Leány U11 – Regionális torna (Szombathely)
ETO FC: Rigó Hanna, Bencze Viktória, Tóth Bíborka, Fábry Lia, Vadász Anna, Kelemen Zsófia, Szűcs Panni, Kelemen Blanka, Novák Leontína, Szlavonics Dorina, Somogyi Alexa, Régi Maja. Edző: Mészáros László.
Mészáros László: - Szombaton részt vettünk Szombathelyen a Regionális lány bajnokság keretében rendezett foci tornán. Jól játszottunk az meccsek többségén és sikeresen támadtunk, emellett védekezésben is helyt álltak a lányok.
U7 – Bozsik Torna (Győrújfalu)
ETO FC: Analuisa Budai Emma, Csizi Laura, Kiss Vivien, Bokor Szofi és az oklevelet kapó Jerkó Nóra. Edző: Keglovich Ferenc.
Keglovich Ferenc: - Ügyesen és eredményesen szerepeltünk a 2. Bozsik Tornán, a lányok jól érezték magukat.