Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Kimaradt helyzetek, újabb három pont

A Simple Női Liga 5. fordulójában az Astra gárdáját fogadta női csapatunk, ami több kimaradt helyzet mellett mindkét félidőben a hálóba talált, így megérdemelten gyűjtötte be az újabb három pontot.

Kimaradt helyzetek, újabb három pont

ETO FC Győr – Astra HFC-Üllő 2-0 (1-0)

Győr, ETO Park. 200 néző V.: Bognár (Révész, Jakab). 

ETO FC Győr: Halla (Krizanová 79’) – Vida (Öreg 72’), Kovács L., Nagy F., Frajtovic, Süle, Zágonyi (Sali 53’), Ladhani (Semanová 79’), Savanya (Kern 79’), Vachter, Kocsán. Edző: Dörnyei Balázs.

Astra: Schvirján – Csolti, Kövy, Lovász, Kós, Szakonyi, Vidács, Pap, Véninger, Erdész, Tatai. Vezetőedző: Király Bianka.

Tökéletesnek mondható futball időben léptek pályára a csapatok a válogatott szünet előtti utolsó fordulóban. Csapatunk rögtön kezdeményezően játszott, nagy fölényben futballozott, melynek eredményeként a 14. percben Kocsán talált a kapuba, de aztán les címén a játékvezető érvénytelenítette a találatot. Ezután is zsinórban alakítottuk ki a helyzeteket, de előbb Vachet, majd Süle, végül Kovács L. hibázott el egy-egy nagy ziccert. A 31. percben érett góllá a győri fölény, miután Savanya huszonnégy méteres szabadrúgása a bal alsó sarokban kötött ki 1-0. Fordulás után is szinte végig egy térfélen folyt a játék, a vendégek szórványos kontrái igazi veszélyt nem jelentettek a kapunkra. Az 58. percben a vendég kapus bizonytalankodását kihasználva Vachter szép mozdulattal emelt a kapuba 2-0. Ezután is nagy labdabirtoklási fölényben voltunk, ám ezúttal hiába dolgoztunk ki helyzeteket, az utolsó mozdulatokba sorban hiba csúszott, így már nem változott az eredmény.

Az ETO ezúttal közepes játékkal, kissé fásultan futballozva is magabiztos győzelmet aratott a keményen, néhol durván játszó Astra ellen.

Az 5. forduló után együttesünk hibátlanul áll, és vezeti a Simple Liga tabelláját. A válogatott Nemzetek Ligája szereplését követően legközelebb szeptember 30-án lép pályára női csapatunk Magyar Kupa mérkőzésen a Csepel vendégeként.

Dörnyei Balázs: - Egy nagyon szervezett, fegyelmezett és kellemetlen stílusban jásztó csapat ellen sikerült megszereznünk a három pontot. Örülünk, hogy hibátlanul tudtuk zárni a bajnokság első szakaszát. Van nagyon sok pozitívum, de látjuk azokat a pontokat is, amikben még fejlődnünk kell. A munkát folytatjuk a válogatott szünet után, minden játékosunknak sok sikert és sérülésmentes mérkőzéseket kívánunk!

További híreink

Listavezetőként az újabb bajnoki pontokért

Listavezetőként az újabb bajnoki pontokért

Az ETO FC Győr női labdarúgócsapata, az NB I listavezetőjeként fogadja majd szombaton 16 órakor, a táblázat ötödik helyén tanyázó, Astra HFC együttesét.

Klubrekord és válogatott meghívók

Klubrekord és válogatott meghívók

A Budaörs ellen szerzett tizenegy találatával, gólcsúcsot döntött, klubrekordot ért el az ETO FC Győr élvonalbeli női labdarúgócsapata. Ezenkívül öröm hír az együttes háza tájáról, hogy a különböző válogatottakba, több, mint egy csapatnyi győri játékos kapott meghívót!

Gólparádé csodálatos találatokkal

Gólparádé csodálatos találatokkal

Ritkán látható remek gólokkal, közte sarkazásos és ollózásos találatokkal, győzte ellenfelét, és ezzel átvette a táblázaton a vezetést, az ETO FC Győr élvonalbeli női labdarúgócsapata.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink