Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Búcsúzik a legenda

Hivatalossá vált, hogy Priskin Tamás, klubunk ikonikus alakja utoljára a vasárnapi, szezonzáró bajnoki mérkőzésen ölti magára a zöld-fehér mezt.

Búcsúzik a legenda

A felvidéki származású játékos 2001-ben, tizenöt évesen került az ETO-hoz. Bajnoki mérkőzésen először 2003. áprilisában lépett pályára a Ferencváros ellen, mindössze tizenhat évesen. Három évvel később már a Premiere League-be frissen feljutó Watford szerződtette. Később játszott több angol klubban, de megfordult az orosz, osztrák, izraeli és szlovák bajnokságban is. Az ETO-ba 2020. januárjában tért vissza.

A magyar válogatottban Priskin 2005. augusztusában mutatkozott be Argentína ellen. Legsikeresebb válogatott sorozata 2006. végére, 2007. elejére tehető, amikor sorozatban öt mérkőzésen is gólt szerzett. Sohasem feledjük 2015. november 15-ét, amikor Norvégia elleni fantasztikus bombájának is köszönhetően, 44 év után újra Európa-bajnokságon szerepelhetett nemzeti csapatunk, ahol Priskin Tamás is pályára lépett.

Klubunk az egykori bajnokaink köszöntése mellett a vasárnap (május 21.) 19:45-kor kezdődő Csákvár elleni mérkőzésen ünnepélyes keretek között köszön el a legendás játékostól.

Szeretettel várjuk szurkolóinkat, hogy együtt ünnepeljük Priskin Tamást utolsó mérkőzésén!

További híreink

Tóth Rajmunddal hosszabbítottunk!

Tóth Rajmunddal hosszabbítottunk!

Fiatal játékosunk, a 19 esztendős Tóth Rajmund meghosszabbította szerződését csapatunkkal. Egykori akadémistánk 2026 nyaráig írta alá új kontraktusát.

Fölényes hazai győzelem

Fölényes hazai győzelem

A Merkantil Bank Liga 16. fordulójában csapatunk a Vasas otthonában lépett pályára, ahol a hazaiak fölényes győzelmet arattak.

Győzelmet ért a nagyszerű hajrá

Győzelmet ért a nagyszerű hajrá

Az NB III Észak-Nyugati csoportjának 17. fordulójában a Csorna látogatott az ETO Parkba, ahol a vendégek már két góllal is vezettek, ám fiataljaink remekül hajráztak, és a ráadásban fordítani tudtak.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink