Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  Elérhetőségek

Kettős mérkőzéssel köszönti bajnokait az ETO!

Vasárnap igazi futballünnep lesz Győrben: az 1963-as, 1983-as és 2013-as bajnokcsapatait ünnepli az ETO FC, ráadásul a tripla jubileumot egy sporttörténeti esemény fogja közre, hiszen hazánkban először, olyan kettős mérkőzés lesz a stadionban, amelyen előbb az NB I-es női csapat, majd az NB II-es férficsapat lép pályára.

Kettős mérkőzéssel köszönti bajnokait az ETO!

A legendás Aranycsapat centere, Hidegkuti Nándor által irányított ETO fennállása első bajnoki aranyérmét szerezte 1963-ban, s ez a csapat duplán történelmet írt, mert a BEK-ben aztán bejutott a legjobb négy közé. Az együttes négy élő tagja, Glaser József, Keglovich László, Szániel János és Tóth László, egészségügyi állapotuktól függően, ha rövid időre is, de az ígéretük szerint, megtisztelik jelenlétükkel az ünnepséget.

A nyolcvanas évek győri aranycsapata,  a Mágus, Verebes József vezetésével, olyan futballforradalmat csinált hazánkban, amit soha nem felejt, aki átélte. A zöld-fehér hívek mai is fejből sorolják a Kovács – Csonka, Hlagyvik, Mile, Magyar, Hannich, Póczik , Burcsa, Szabó, Szentes, Hajszán tizenegyet, akik a többiekkel együtt, duplázni tudtak 1983-ben, megvédve előző esztendei bajnoki címüket.

Sokat kellett várniuk az ETO-szurkolóknak a következő bajnoki aranyéremre, hiszen csak harminc évvel később, 2013-ban ült újra a magyar labdarúgás trónjára a győri együttes. Pintér Attila csapata, egy emlékezetes Ferencváros elleni találkozó megnyerésével biztosította be a bajnoki címét. Az akkori gárdában már Lipták, Takács, Völgyi, Koltai, Pátkai és Varga mellett, jó néhány idegenlégiós is szerepelt, akiknek a felkutatásában most a csapatkapitány, Szasa Sztevanovic segítkezik.

AZ ETO FC tehát szeretettel várja bajnokait, akiknek múltidézéssel, ajándékozással, köszöntéssel kedveskedik. A legendákat egyébként a szurkolók is láthatják majd az NB II-es mérkőzés szünetében.

 A május 21-i, vasárnapi esemény programja:

16:00.  A klub és a város vezetői köszöntik az ETO FC bajnokait a stadion VIP-termében.

17:00.  ETO-Szeged, NB I-es női mérkőzés (győri részről a bajnoki döntőbe jutás a tét.)

19:45.  ETO-Csákvár, NB II-es férfimérkőzés (a bajnokság utolsó mérkőzése.)

20:30.  A bajnokok köszöntése a stadionban, a szurkolók előtt.

A kettős mérkőzésre a belépés díjtalan, de regisztrációs (0 Ft-os) jegy megváltása szükséges.

A női mérkőzés esetében a regisztrációs jegyeket az ETO Park Hotel felőli bejáratnál, míg a férfi mérkőzésre szóló ingyenes belépőket a jegypénztárban lehet átvenni.

Emellett megkérjük kedves Szurkolóinkat, amennyiben tehetik, bajnokaink tiszteletére zöld-fehérben érkezzenek a találkozóra, ezzel is emléket állítva a nagyszerű jubileumnak!

Szeretettel várunk mindenkit! Ünnepeljünk együtt!

További híreink

Akár másképp is alakulhatott volna

Akár másképp is alakulhatott volna

Az elmúlt évhez hasonlóan ismét bajnoki döntőbe jutott az ETO FC női labdarúgócsapata. A finálé első összecsapásán együttesünk közel állt a meglepetéseredmény eléréséhez, de néhány vitatható ítélet után a győri zöld-fehérek végül vesztesen hagyták el a Groupama Arénát.

Nem sok hiányzott a bravúrhoz

Nem sok hiányzott a bravúrhoz

A Simple Női Liga bajnoki döntőjének első összecsapásán a Ferencváros vendégeként lépett pályára az ETO FC. A két győzelemig zajló párharc első felvonásán csapatunk 1-0 arányú vereséget szenvedett.

Emlékezetes szezonzáró

Emlékezetes szezonzáró

A hétvégi zárófordulóban NB II-es csapatunk döntetlent ért el a Csákvár ellen. A találkozó nem csak azért marad emlékezetes, mert Priskin Tamás a klub legendája utoljára lépett pályára zöld-fehérben, hanem mert egy új név került fel az ETO gólszerzőinek hosszú listájára.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink